BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logoGazdasági fogalmak érthetően

GDP

A bruttó hazai termék, angolul gross domestic product (rövidítése GDP) a közgazdaságtanban egy ország adott idő alatti gazdasági termelésének a mérőszáma. A GDP a nemzeti jövedelmet és teljesítményt méri, egy adott országban, meghatározott idő alatt előállított termékek és teljesített szolgáltatások összesített értékét mutatja. Az állam vásárlásait, az üzleti beruházásokat, a nettó export, vagyis az export és az import különbségét, illetve a háztartások fogyasztását is tartalmazza.  

A GDP-t jellemzően az egyes országok összehasonlítására használják. Ha egy ország gazdasága például 5 százalékkal növekedett, azt jelenti, hogy az az évi GDP 5 százalékkal több volt, mint az előző évi GDP, vagyis abban az évben 5 százalékkal több készterméket és szolgáltatást állítottak elő.  

A GDP-t általában negyedévente, illetve évente számítják. Az egy főre jutó érték számítása során az adott terület GDP-jét elosztják annak lakosságával.   

Cikkek a témában

2012November 15.csütörtök 12:28
GDP

NGM: Rövid távú növekedési áldozatai vannak a deficitcsökkentésnek

A KSH ma reggeli közleménye alapján a magyar gazdaság továbbra sem tudott elszakadni az alapvetően nemzetközi trendek által jelzett növekedési pályától. A GDP az előző évhez képest 1,5 százalékkal csökkent a nyers adatok alapján, míg 1,4 százalékkal a naptárhatástól megtisztított adatok alapján. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított KSH adat 1,6 százalékos éves alapú mérséklődésről számol be, aminek megfelel az Eurostat ma publikált közleményében szereplő adat is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Elemzők 1,1-1,13 százalékos gazdasági visszaesést vártak.
Világgazdaság Online

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.