BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logo
Gazdasági fogalmak érthetően

Recesszió

Közgazdaságtani fogalom, melynek jelentése gazdasági visszaesés. A recesszió a gazdaság működésének természetes velejárója, egyfajta korrekciós időszak, amely a növekedési szakaszokat „hivatott” kiegyensúlyozni. Recesszió esetén a gazdaság főbb mutatói negatív tendenciát mutatnak; bár hivatalos szabályrendszere nem létezik, a kifejezést jellemzően akkor használják, ha egy adott gazdaság megtermelt bruttó hazai terméke (GDP-je) két egymás követő negyedévben csökken. A modernkori történelem legsúlyosabb recessziójaként az 1929-ben kezdődött Nagy Gazdasági Világválságot tartják számon.

Cikkek a témában

2009
Augusztus 9.
vasárnap 16:30
gazdasági válság

Megindíthatja a növekedést az erősödő export

Német lapok változó mértékű optimizmussal tudósítottak az exportágazat – immár statisztikai adatokkal is mérhetően – javuló teljesítményéről. Júniusban a német cégek – szezonálisan és a naptári hatásoktól megtisztított számok alapján – 7 százalékkal növelték a külföldi eladásaikat az egy hónappal korábbiakhoz képest. Az irányzat akár tartóssá is válhat, mert májusról-júniusra 8,3 százalékkal növekedett a német iparnak külföldről feladott megrendelések értéke.
VG Online
VG Online

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.