BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tudástár logoGazdasági fogalmak érthetően

Tőzsde

Olyan centralizált és szigorúan szabályozott keretek között működő piac, ahol az üzletek mindig nyilvánosan, erre szakosodott kereskedelmi ügynökök (alkuszok és brókerek) segítségével köttetnek, a kereslet és a kínálat függvényeként kialakult árfolyamon. A korábbi fizikai jelleg helyett mára alapvetően elektronikus platformon működő tőzsdéknek alapvetően két fajtája létezik, az áru-, illetve az értéktőzsde, a tranzakciók pedig lehetnek azonnaliak (prompt), vagy határidősek (termin). Az értéktőzsdék legismertebb típusa az értékpapírtőzsde, amelyen keresztül vállalatoknak – részvénykibocsájtás révén – lehetőségük van külső tőke bevonására. 

Cikkek a témában

2015Március 3.kedd 9:47
tőzsde

Akár 190 dollárt is érhet az Apple

Új csúcsok szerte a világban. A Nasdaq szinte pontoson 15 év eltelte után emelkedett újra ötezer pont fölé, s ezzel 2,5 százalékpontra megközelítette a történelmi csúcsot. Ezt az is segítette, hogy az amerikai háztartások januárban nem költekeztek, miközben a jövedelmük növekedett igaz az utóbbi a várakozásoktól elmaradó mértékben. Ez pedig továbbra is a defláció irányába mutat, azaz nem a kamatemelést erősíti - olvasható az Erste elemzésében.
Erste

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.