
Izgalmas napok következnek a Budapesti Értéktőzsdén
Július utolsó hetében szinte minden napra jutott egy fontos jelentése a Központi Statisztikai Hivatalnak. Július 29-én, kedden a turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmáról kaptunk tisztább képet. Gyorsjelentések érkeznek a Budapesti Értéktőzsdén, a blue chipek is színt vallanak. A Fed-elnök dobott egy csontot a piacoknak, lehetséges, hogy hamarosan kamatot vágnak Powellék?
A Trendmutató legújabb epizódját itt tekintheti meg:
Ebben a hónapban a szálláshelyeken 1,9 millió vendég 4,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,4, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Az adatot a pünkösdi hosszú hétvége támogatta. A vendégek utáni bruttó árbevétel 107,6 milliárd forintot ért el júniusban, ami folyó áron 10 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Szerdán ennél is fontosabb számokat láthattunk, hiszen megérkezett a második negyedéves GDP-adat és azt mondhatjuk, hogy van ok az optimizmusra. A KSH az előzetes várakozásoknál kedvezőbb számokat közölt. Éves bázison 0,1 százalékkal bővült a magyar gazdaság, a naptárhatással kiigazítva pedig 0,2 százalékkal. Negyedéves alapon 0,4 százalékos volt a plusz.
Összességében a második negyedéves GDP-adatok azt jelzik, hogy a magyar gazdaság továbbra is élénkülésre képes, de a növekedés lassú és szelektív, amit főként a belső fogyasztás és a szolgáltató szektor húz, míg a mezőgazdaság és az ipar továbbra is kihívásokkal küzd.
A hét második felében megismerhettük az ipari termelői árakat is. A KSH azt közölte, hogy az áremelkedést elsősorban a forint árfolyamának euróval szembeni éves szintű gyengülése, valamint az előállítási költségek növekedése okozta. Augusztus elsején reggel tudhattuk meg, hogy miként alakultak a lakásépítések, illetve az építési engedélyek az idei első félévben. Ezek a számok még nem tartalmazzák az Otthon Start Program hatásait, viszont a következő félév értékeléséhez fontos ismerni, hogy milyen bázisról indulnak az építkezések.

Gyorsjelentések a Budapesti Értéktőzsdén és Fed-kamatdöntés
A Fed kamatdöntő ülést tartott a héten. A Jerome Powell vezette testület változatlan kamatszintet jelentett be. A Fed-elnök közölte, hogy addig nem nyúlnak a kamatokhoz, ameddig nem látják a vámok inflációs hatását. Powell ezzel együtt nem zárta ki a szeptemberi vágás lehetőségét.
Jövő héten jelentenek a blue chipek a pesti parketten. A sort az OTP nyitja augusztus 5-én. A bank még nyitás előtt közli majd a második negyedéves eredményeit. Szerdán a kora reggeli órákban jelent a Richter, majd a Magyar Telekom is lerántja a leplet a számairól, nem sokkal a piaczárás után. A sort a Mol zárja, pénteken még nyitás előtt adja ki az olajcég a második negyedéves gyorsjelentését.
Korábbi videóinkat itt nézhetik vissza.
Ajánlott videók





