Szobaáremelést hozhat a vendégforgalom
Egyelőre a belvárosi középkategóriás hotelek az Airnbnb szállásmegosztó portál fő versenytársai, de hamarosan bevezetik az Airbnb prémiumszolgáltatásait, az úgynevezett Airbnb Beyondot, valamint az Airbnb Plust – közölte Steinfeld Tamás, a Colliers International piackutatási igazgatója a hálózat legfrissebb szállodapiaci tanulmányát kiegészítve.

Fotó: Móricz-Sabján Simon
Eszerint Budapest a második helyre lépett elő a térségben a szállodapiac legfontosabb mutatója, az egy kiadható szobára jutó szobaárbevétel (RevPAR) és a szobaár szempontjából, míg foglaltság alapján a harmadik helyen áll.
A magyar főváros tavaly rekordszámú, 8,9 millió külföldi turistát fogadott, a gyors növekedést a repülővel érkezők számának bővülése kísérte
– áll a tanulmányban.
A Colliers kutatása szerint Budapest – ahol jelenleg is jelentős szállodaberuházások folynak – további fejlődési lehetőségeket hordoz. A szobaárak későbbi emelésének is megágyaz a növekvő piaci aktivitás, ami a befektetők számára is vonzó.
A térség turizmusa már három éve dinamikusan erősödik, a szállodapiaci mutatók szárnyalnak, a budapesti hotelek teljesítménye – különösen a RevPAR terén – mindezek miatt is remek.
A teljes cikk a Világgazdaság csütörtöki számában olvasható


