Turizmus

Jelentősen csökkent a turisztikai utazások száma

Az idegenforgalomból származó bevételek világszerte 460 milliárd dollárral csökkentek.

A turisztikai utazások száma 65 százalékkal esett világszerte az első hat hónapban éves szinten, az idegenforgalomból származó bevételek pedig 460 milliárd dollárral csökkentek – áll a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) legfrissebb jelentésében

  • A koronavírus-járványt leginkább az ázsiai és csendes-óceáni térség sínylette meg, az odalátogató turisták száma az első hat hónapban 72 százalékkal zuhant.
  • A második helyen Európa áll, ahová 66 százalékkal utaztak kevesebben, mint egy évvel korábban.
  • Az Afrikát, illetve a Közel-Keletet felkereső turisták száma egyaránt 57 százalékkal esett,
  • Dél-Amerika esetében a visszaesés 55 százalék volt.
  • A régiók tekintetében a legnagyobb vesztes Északkelet-Ázsia volt, ahová 83 százalékkal utaztak kevesebben, majd a turisták 72 százalékos visszaesésével a Földközi-tenger térsége.
  • Fotó: Matteo Trevisan / AFP

    A Turisztikai Világszervezet szerint 2,5-4 év múlva éri el a turisták száma ismét a 2019. évi szintet.

    A nemzetközi szervezet adatai szerint tavaly a nemzetközi szinten az utazók száma mintegy 4 százalékkal, közel 54 millióval nőtt, és elérte a másfél milliárdot.

    turizmus turisztikai utazás UNWTO idegenforgalom utazás
    Kapcsolódó cikkek