Turizmus

Hangosak és ellenszenvesek, de nagyon hiányoznak Európának

Híresen harsányak és ellenszenvesek, Európa reméli, hogy még idén nyáron visszatérnek – írja a CNBC. Az amerikai turistákról van szó, akik jelentős szeletet harapnak ki az öreg kontinens turizmustortájából. Európában remélik, hogy még időben nyitották meg a határokat az utazni vágyók előtt.

Múlt héten jelentette be az hogy enyhít a járványügyi korlátozásokon, és megnyitja határait a koronavírus elleni védőoltásokat megkapó turisták, így az Egyesült Államokból érkezők előtt. Az EU tavaly zárta le határait a Covid-19 járvány terjedésének visszaszorítása érdekében. Számos olyan tagállam – amelynek gazdasága erősen támaszkodik az idegenforgalomra – kétségbeesetten várja a turisták visszatérését.

Tavaly 70 százalékkal esett az Európába érkező turisták száma 2019-hez képest. Az Európai Utazási Bizottság adatai szerint

az utolsó pandémia előtt évben több mint 36 millió amerikai látogatott el Európába. 2020-ban viszont mindössze 6,6 millióra apadt a Egyesült Államokból érkezők száma – írja a CNBC.

Mivel az amerikai lakosság több mint fele már mindkét oltást megkapta, az amerikai légitársaságok egyre több járatot indítanak Európába, így számos amerikai kacérkodik az öreg kontinensre való utazás lehetőségével.

Ezt támasztják alá a Hopper nevű, a többi között repülőjegyárak összehasonlításával is foglalkozó vállalat adatai. A cég elemzése azt mutatja, hogy

47 százalékkal emelkedett a Egyesült Államokból Európába irányuló repülőjegyek iránti kereslet, miután az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen áprilisban arról beszélt, hogy az EU megnyitja határait a beoltott amerikaiak előtt.

A görögök az elsők

Elsőként Görögország nyitotta meg kapuit májusban a turisták előtt, mindezt ráadásul úgy, hogy a beutazók negatív Covid-19 teszt esetén mentesülnek a karantén alól.

A görögök vállalták, hogy szigeteik teljes lakosságát, mintegy hatezer főt beoltják június végéig.

Az egyik ilyen sziget a közösségi médiában is nagy népszerűségnek örvendő Santorini, amely vonzó turistacélpont.

Santorini
Fotó: AFP

A szigeten található Canaves Oia szállodalánc foglalásainak 60 százalékát általában amerikaiak teszik ki.

El sem tudom mondani, mennyire

– válaszolta a szállodalánc tulajdonosa arra a kérdésre, hogy hiányoznak-e neki a amerikai turisták. A tengerentúli nyaralni vágyók már elkezdték lefoglalni szobáikat a Canaves Oia szállodáiba a nyár második felére.

A németek óvatosabbak

Németországban – ahol az amerikaiak képviselik magukat a legnagyobb számban tengerentúli turisztikai piacról – óvatosabban nyitják a határokat. Mind a 16 szövetségi tartományban héten enyhítettek a szigorú járványügyi korlátozásokon.

Berlin szívében újból kinyithattak a múzeumok, megnyíltak az éttermek, kávézók teraszai. A fővárosban a britek után az amerikai a leggyakoribb külföldi vendégek.

A főváros idegenforgalmát súlyos csapás érte – mondta Christian Taenzler, Visit Berlin szóvivője. Az uniós nyitáson felbuzdulva azonban bizakodóan tekintenek a nyári szezon elé.

Christian Taenzler reméli, hogy a biztonságos Németország híre elterjed a turisták körében, a magas színvonalú egészségügyi infrastruktúrának, valamint a szigorú higiéniai protokolloknak köszönhetően vonzó célország lesz azon utazni vágyó külföldiek számára, akik továbbra is aggódnak a járvány miatt.

Berlin
Fotó: dpa/AFP

A szóvivő arra számít, hogy ezen nyáron az Európába érkező amerikaiak változtatnak utazási szokásaikon. Szerinte ebben az évben egy több országot érintő körutazás helyett inkább egy államban töltik pihenésüket.

Már Olaszország is csábít

Míg az uniós tagországok nagy része a nyitáson töri a fejét, addig az amerikai utazók körében is népszerű Olaszországban továbbra is van érvényben. Az országot elsőként érte el a járvány, és itt volt a legmagasabb az elhunytak száma az unióban.

Bár a halálesetek száma csökkenő tendenciát mutat, továbbra is éjszakai kijárási korlátozás van érvényben országszerte, a bárok, éttermek, kávézók pedig csak a teraszaikat nyithatták meg a vendégek előtt.

Görögországhoz hasonlóan az olaszok is komolyan támaszkodnak a turisztikai szektorra, amely az ország GDP-jének 13 százalékát teszi ki, éppen ezért a turisták visszacsábítása elengedhetetlen a járvány utáni fellendüléshez.

Május elején Mario Draghi olasz miniszterelnök úgy fogalmazott „eljött az olaszországi nyaralások ideje”.

A „csizmaország„ kibővítette az Egyesült Államok egyes városaiba induló és onnan érkező úgynevezett Covid-19-járatait, amelyek lehetővé teszik az utazók számára, hogy mentesüljenek a karantén alól, a felszállás előtt és után is rendelkeznek negatív koronavírusteszttel.

Capri
Fotó: Rolf Richardson / AFP

A görögökhöz hasonlóan az olaszok is azon dolgoznak, hogy átoltsák az olyan turistacsalogató szigetek lakosságát, mint például Capri.

A 14 ezer lakos mindegy 80 százalék kapta már meg az első oltást, emellett nincs koronavírus-fertőzöttünk

– mondta Marino Lembo polgármester. Emellett a szigetre érkező valamennyi dolgozót beoltják.

A pandémia a sziget turizmusból származó bevételének a felét vitte el a tavalyi évben.

„A turizmus nem így működik”

Franciaország – amely a világ legnépszerűbb turisztikai célpontja volt 2019-ben – lassan előbújik a zárlat alól. Kinyitottak az éttermek, kávézók teraszai, a múzeumok – köztük a híres Louvre – is, a maszkviselés azonban továbbra is kötelező nyílt és zárt térben egyaránt.

A franciák tavaly március óta nem engedik be az Egyesült Államokból érkezőket, a héten pedig a Nagy-Britanniából való beutazást is megtiltották az indiai variáns ottani megjelenése miatt.

Emmanuel Marcon francia miniszerelnök ugyanakkor áprilisban úgy nyilatkozott a CBS-nek:

reméli, hogy az amerikaiak idén nyáron visszatérhetnek Franciaországba.

Georges és Odette de la Rochebrochard éttermet vezetnek a párizsi Notre Dame-székesegyház közelében, és apartmanokat adnak ki a francia főváros szívében. Megélhetésük főként a turistáktól, azon belül is az amerikaitól függ. Bevételük 80 százalékát veszítették el a pandémia miatt.

Párizs
Fotó: Daniel Pier / AFP

Annak ellenére, hogy az unió az utazási korlátozások enyhítését jelentette be, pesszimisták a nyári kilátásokkal kapcsolatban.

Az idegenforgalom számára túl kései a bejelentés. Már majdnem június van, kétlem hogy ilyen rövid idő alatt repülőjegyet és szállást foglalnak az utazni vágyók. A turizmus egyszerűen nem így működik

– mondta a 68 éves Georges.

vendéglátás Németország járvány Görögország COVID-19 Egyesült Államok nyitás turizmus koronavírus járvány Santorini Olaszország Európai Unió Franciaország utazás Párizs pandémia nyaralás
Kapcsolódó cikkek