Az egyiptomi turisztikai minisztérium azt tervezi, hogy tevék helyett elektromos járművek szállítják majd a turistákat a gizai piramisoknál – írja a turizmus.com. 

A cikk megjegyzi, a tevegelés Egyiptom egyik népszerű turisztikai attrakciója, és viszonylag olcsó is, többnyire alig kerül többe 12 eurónál (mintegy 4500 forint).

Ám amíg a vendégek általában jókat szórakoznak, azzal nem foglalkoznak, hogy sok állat hátán botütések friss vagy behegedt nyomai látszanak. 

A tevegelés Egyiptom egyik népszerű turisztikai attrakciója, és viszonylag olcsó is.
Fotó: Háled el-Fiki

A problémával mindenesetre tisztában van az egyiptomi turisztikai minisztérium, amely már 2020 októberében bejelentette, hogy a gizai piramisok környékén, valamint a régészeti lelőhelyeken betiltják a turisták tevegeltetését és a lovas kocsikázást is. Ezeken a helyeken a jövőben csak elektromos autók és elektromos buszok szállíthatják a látogatókat.

A PETA nemzetközi állatvédelmi szervezet ázsiai képviselete azonban nemrégiben kapott egy filmfelvételt, amelyen jól látható, ahogy az állatokat kínozzák a birqashi tevepiacon. Egy teherautó a lábánál fogva odakötözött tevét vonszol maga után, míg többen ostort használnak az idomításhoz. A feljelentést követően három személyt tartóztattak le állatkínzás vádjával, a gizai kormányzó pedig térfigyelő kamerákat szereltetett fel. A hatóságok ezután kioktatták az árusokat az állatokkal való helyes bánásmódról, és állatorvosokat alkalmaztak a piacon. 

Egyiptomban a terrorfenyegetettség miatt 2017-ben bevezetett szükségállapot 2021 novemberében megszűnt. Noha az utóbbi időben sokat drágult az ország, a magyarok körében még mindig népszerű turisztikai célpontnak számít. A konzuli szolgálat szerint minden tengerparti üdülőhelyük biztonságosnak minősül: Hurghadát, Sharm el-Sheikhet és Marsa Alamát például kiemelten védelmezik. A Nílus-völgyének városai és turisztikai látványosságai, Kairó, valamint Alexandria is biztonságosnak tekinthető, ugyanakkor a közbiztonsági kockázat miatt nem javasolják a túlzsúfolt és szegényebb negyedeket. Ezek közé tartozik Imbaba, Dár esz-Szalám, Buláq, Ezbit el-Nakhl, az-Zawija al-Hamra Kairóban vagy Bahari, Labbán, al-Hadara meg Bákúsz Alexandriában.

Egy titkos folyosóra bukkantak a gízai Kheopsz-piramisban, lehetséges, hogy a fáraó sírkamrájához vezet

A 21. század legnagyobb régészeti felfedezését tehették a gízai Kheopsz-piramisban.