Szombati Orsi egy súlyos betegségből felépülve döntött úgy, hogy ha már kapott egy második esélyt az életre, szeretné látni az egész világot. Öt éve hivatásos utazóblogger, és emellett szabadúszóként kommunikációs és marketingtartalmakat készít. Most épp Libanont fedezi fel, ahonnan (szintén) ingadozó térerő mellett mondta el kedvenc, akár a digitális detoxra is alkalmas úti tippjeit a Világgazdaságnak.

Szombati Orsinak az utazás a hivatásává vált. Fotó: Travel Addict

1. Hegyköz

Hegyköz tájegysége Észak-Magyarországon, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, egészen a szlovák határig tart, Pálházáról, Mikóházáról, Füzér környékéről lehet ismerős. Orsi számára ez a vidék egy személyes szál miatt is kedves: Sárospatakra járt gimnáziumba. Számos kulturális látnivalón keresztül itt belekóstolhatunk a magyar történelembe, ha ellátogatunk például a sárospataki vagy más néven a Rákóczi-várba, illetve a Református Kollégiumba, amely Európa egyik legszebb könyvtárával rendelkezik. A zempléni várak közül a felújított Füzéri vár és a Regéci vár is kihagyhatatlan.

A környék különlegessége az Áfonyás-tó partján álló Kőkapu nevű vadászkastély, amely Pálházáról Magyarország legrégebbi erdei kisvasútjával megközelíthető

 – mondja a blogger –, de több tanösvény is fut erre. Garantáltan térerőmentes övezet, tehát tökéletesen alkalmas a kívülről érkező hírek kizárására.” 

Szombati Orsi nagyon élvezi, ha az utazásain olyan helyre keveredik, ahol pár órára vagy napra távol maradhat a világ eseményeitől, és belülre figyelhet. Mivel tíz éve aktívan búvárkodik, legutóbb egy szudáni hajóúton tapasztalhatta meg, hogy milyen érzés, amikor a külvilág impulzusai nem zavarják meg a jelen élvezetét. Egyre tudatosabban keresi is azokat a helyzeteket, amikor ilyen formán kiléphet a mókuskerékből, mert úgy érzi, ezek a pillanatok töltik fel igazán. Ehhez nem feltétlenül kell messzire utazni, hiszen egy hétköznapi túrázás, erdei kirándulás során is dönthetünk úgy, hogy csak navigálásra vagy fotózásra használjuk a telefonunkat.

Bükkszentkereszten a pad is lehet gyógyító. Fotó: Branstetter Sándor / MTI

2. Bükkszentkereszt

A különleges energiákkal bíró helység a nemrégiben elhunyt Szabó Gyuri bácsiról, a bükki füvesemberről is ismert, illetve arról, hogy itt mindig öt fokkal hűvösebb van, mint az ország egyéb részein, mivel hazánk egyik legmagasabban fekvő települése. Itt a gyógynövényeknek és a gombáknak is ünnepük van, de például szervezett gyógynövénytúrákon is részt vehetünk, illetve számos kirándulóútvonal közül választhatunk. 

A falu melletti erdőben találhatók a Boldogasszony kövek, amelyeken megpihenve – a legenda szerint – könnyebben felgyógyulhatunk aktuális betegségeinkből. 

Orsi szerint remek meditációs helyszín is.

Bertényi Miklós Füvészkert
A titkos kert. Fotó: Travel Aaddict

3. Visegrád – Bertényi Miklós Füvészkert

Ha csak egy napra vagy pár órára szakadnánk ki a városból, arra remek helyszín lehet a Visegrádi-hegységben lévő, kevesek által ismert, sajátos mikroklímájú, mára titkos, buja kertté fejlődött Bertényi Miklós Füvészkert, amely gyerekekkel és kutyával is bejárható. 

A 16,5 hektáros park igazi különlegesség, az ember nem is várná, hogy egy mini botanikus kertet talál a hegyi környezetben.

A gyűjteményes kert bejárata közvetlenül az Ördögmalom Erdei Étterem mellett található, ahol akár ebédelhetünk is, és a belépőjegyet megváltva 19 sétány közül választhatunk. A vagányabbak számára Orsi egy vadregényes szurdoktúrát ajánl. „Ha szeretnénk a füvészkertnél nagyobb sétára indulni, a park 8-as számú részénél egy kétoldali vaskallantyúkkal nyitható csapóajtót találunk. Ezt kinyitva az erdő felé vehetjük az irányt, amely csodaszép helyeken visz keresztül. Az összesen nyolc kilométer hosszú körtúra a Muflon-ösvény mellett az Erdőanyai tanösvényt és az Ördögmalom-vízesést is érinti.”

Szabadka
Sok európai várostól eltérően Szabadka központját nem katedrális vagy templom uralja, hanem a városháza. Fotó: Shutterstock


4. Szabadka

Nézzünk egy olyan úti célt, ahova érdemes akár egy hétvégén is kiugrani: a Vajdaság bűbájos városa, Szabadka, ahol ugyan valószínűleg lesz térerő, de amely Budapestről csupán két és fél óra alatt elérhető autóval. 

A várost elsősorban a szecesszió kedvelőinek ajánlja az utazóblogger.

Műalkotásszerű épületekkel, Európa második legnagyobb zsinagógájával, a híres városházával és további gyönyörű palotákkal találkozhatunk (például a Lechner Ödön tervezte Leovics- vagy a Raichle-palota). „Itt járt gimnáziumba Kosztolányi Dezső, nyilván sokat hallhattuk a város nevét történelem- vagy irodalomórákon, ezért különös élmény élőben az utcáit járni, akár gondolatban visszautazhatunk a saját középiskolai éveinkbe is. Viszonylag olcsó a szállás és az étkezés, így kifejezetten pénztárcabarát destináció.”

Xamil
Ksamil felülnézetből. Fotó: Shutterstock

5. Albánia

Orsi számára ha Balkán, akkor Albánia a kedvenc, és javasolja is, hogy egyszer szánjunk akár több hetet az országra. „Még ma is sokan kapcsolnak negatív gondolatokat Albániához, de nekem nagyon jók voltak a tapasztalataim: hatalmas vendégszeretettel fogadják a magyar turistákat, rengeteg a történelmi, kulturális érték, és szintén jó áron élvezhető a pihenés errefelé. Olyan több ezer éves városok, mint például az ország déli részén fekvő Berat, várják, hogy felfedezzük.” Berat az UNESCO-világörökség része, gyönyörű fekvésű település: egy folyó partján, a hegyre épült, és kiváló minőségű vörösborokat, olívaolajat készítenek a környékén. 

Ha a tengerparton kalandoznánk, akkor az utazóblogger Ksamil városát emeli ki, ahol a víz türkiz színe Görögországot idézi. 

Nem véletlenül: Ksamil partjáról – ha szeretnénk – át is kompozhatunk Korfu szigetére.


 6. Madeira

Az örök tavasz helyszíne, az Atlanti-óceánban lévő, Portugáliához tartozó szigetcsoport, ahol július–augusztusban sincs perzselő kánikula, így bármikor érdemes ideutazni. A legnagyobb sziget a névadó Madeira, amelynek két legtávolabbi pontja közti távolság alig 60 kilométer, viszont valahol mindig esik az eső, emiatt olyan zöld és buja a növényzet, hogy a Hawaii-szigetekhez vagy egyenesen az Édenkerthez szokták hasonlítani. Madeirát egyre több terepfutó és túrázó keresi fel, hiszen szépséges útvonalakon hódolhatnak mindkét sportágnak. „A 16–17. században kezdték el a szigeten lévő vízelvezető csatornákat, az úgynevezett levadákat kiépíteni, és a déli cukornádültetvényekhez levezetni a hegyen összegyűlő esővizet. 

Ma a 2500 kilométer hosszú hálózat mentén hosszabb-rövidebb túraútvonalakat találunk, amelyek gyerekekkel is bejárhatók

és a turisztikai hivatal honlapja alapján remekül tervezhetők.” Azzal számolnunk kell, hogy a világ egyik legveszélyesebb repülőterén keresztül érkezhetünk Madeirára, és az erős oldalszél miatt előfordulhat, hogy nem tud leszállni a repülőnk. Ha viszont már landoltunk, megnyugodhatunk, mert a felszállás általában problémamentes.

Orsi kedvence Seixal faluja északon, és a Miradouro do Véu da Noiva, ahol a fekete sziklákból leömlő vízesés teljesen elvarázsolta.

Postojna barlang
Postojna-barlang. Fotó: Shutterstock

7. Szlovénia

Egy utazóblogger ma már nem hagyhatja figyelmen kívül a környezetvédelmi szempontokat sem, ezért nem véletlen, hogy Orsi kevés repülővel megközelíthető destinációt javasolt. Utolsó tippje a busszal vagy vonattal is könnyen elérhető Szlovénia, ahol a rendkívül felkapott Bledi-tó helyett a látványos és vad Tolmin-szurdokot vagy a Postojna-barlangot keresné fel. „A szurdokban három kilométer hosszú út vezet végig szebbnél szebb helyeken, és közben olyan érdekességekkel találkozhatunk, mint Dante barlangja, ahol állítólag maga a költő is megfordult, és innen kapta az ihletet az Isteni Színjáték pokolban játszódó jeleneteinek a megírásához. De a szurdok Ördög-hídja és a Medve-fej sziklatömb is nagyon látványos.” A fenntarthatóság jegyében Orsi célja, hogy inkább egy helyen hosszabb időt töltve ismerjen meg egy destinációt, mint hogy rövid napokra repüljön ki valahova – igyekszik előre meghatározni, hányszor fog repülőre ülni egy évben. 

Választásai során a globális hálózatok helyett inkább a helyi vállalkozókat, közösségeket támogatja – legyen szó autó- vagy biciklikölcsönzésről, túraszervezésről, szállásról, étkezésről. 

„Szlovéniában rengeteg magánfarm, kis vendégház működik, amelyek gyönyörűek, érdemes bizalmat szavazni nekik az ismertebb brandek helyett.”

Szombati Orsi. fotó: Travel Addict

Nőként egyedül utazva
Szombati Orsi sokszor utazik egyedül, szerinte ez már társadalmilag elfogadottabb ma, mint akár öt éve. Más utazókkal beszélgetve egyébként is arra jutott: 

A nők ma bátrabban indulnak neki a világnak, mint a férfiak.

A biztonság természetesen nem elhanyagolható szempont, erre az egyik tippje, hogy 

nem kell folyamatosan posztolni a közösségi oldalakon, hogy éppen merre jár, hiszen ennek alapján könnyen lekövethető, melyik szállodában szállt meg, mikor nincs a szobájában – és ez adhat ötleteket a bűnözőknek. 

Azt mindenképp fontosnak tartja, hogy egy családtag vagy barát tudjon róla, hogy a tervek szerint melyik nap hol tartózkodik, hol tölti az éjszakát, hol érhető utol baj esetén.