
Nagy hírt közölt az MVM: azt ígérik, ezzel jól járnak az ügyfelek – óriási magyar céggel kötött megállapodást
Három évre szóló stratégiai együttműködést kötött a Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM csoport. A partnerség célja egy egységes, hatékony logisztikai rendszer kiépítése, amely az energetikai szektor ellátásbiztonságát erősíti.

Összefog a Waberer’s és az MVM
A csoport pénteki közleménye szerint a logisztikai vállalat megnyerte az MVM 2024 decemberében kiírt tenderét, majd 2025. július 3-án aláírták a három évre szóló keretmegállapodást. A projekt három ütemben valósul meg: először a tagvállalatok működésének feltérképezésével, majd az ellátási lánc optimalizálásával, végül a teljes logisztikai folyamat egységesítésével.
A szolgáltatás kiterjed az alapanyagok, vasszerkezetek, kábeldobok, napelemek, szerszámok és különböző karbantartási anyagok szállítására és raktározására is. A Waberer’s ezzel az energetikai szektor egyik legfontosabb partnereként biztosítja az MVM működési hatékonyságának növelését.
A cég középtávú stratégiája szerint 2031-re árbevétele elérheti az 1,7 milliárd eurót, üzemi eredménye pedig meghaladhatja a 100 millió eurós szintet.
A Waberer’s már most is a térség legnagyobb logisztikai kapacitásával rendelkezik: 2800 teherautót, 18 mozdonyt, több mint 1000 vasúti kocsit és 250 ezer négyzetmétert meghaladó raktárterületet üzemeltet.
A vállalat 2024-ben 6,5 százalékkal, 757,5 millió euróra növelte konszolidált árbevételét, EBIT-je pedig 5 százalékkal, 45 millió euróra emelkedett. A szerződéses logisztikai szegmens különösen erős évet zárt: 20 százalékos növekedéssel közel 252 millió eurós árbevételt ért el, míg EBIT-je 25 százalékkal, 19,2 millió euróra nőtt.
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Waberer’s részvényeivel az elmúlt évben 3550 és 5420 forint között kereskedtek, a friss megállapodás pedig újabb stabilitást adhat a társaság növekedési pályájának.
Gigaberuházás: raktárközpontot épít a Waberer’s Debrecenben
Közel 22 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít Debrecenben a Waberer’s. A multifunkcionális logisztikai létesítmény kivitelezése tavaly novemberben indult, az év végén megkezdi operatív működését. A központ segítségével a szállítmányozási cég fókuszába kerül Kelet-Magyarország, és a környező régióban is erősíti jelenlétét.





