Több mint harmadával esett vissza a DH adózott eredménye
Kis híján 40 százalékkal csökkent a Duna House április-június közötti adózott eredménye az egy évvel korábbihoz mérten – derült ki a cég második negyedéves üzleti beszámolójából.
A jelentős költségcsökkentések közepette a 2019 második negyedévihez mérten mindössze nyolc százalékkal esett vissza az értékesítés nettó árbevétele 1,9 milliárd forintra – a keddi piaczárás után publikált jelentés szerint.
A beszámolóban a cég menedzsmentje kiemelte, hogy a vírus okozta sokk után júniustól az ingatlanpiaci aktivitás már eléri vagy meghaladja az egy évvel korábbi szintet. A cégvezetés optimista üzenetet küldött a befektetőknek abból a szempontból is, hogy
idén szerintük legalább az öt éves stratégiai célkitűzésekben megfogalmazott 857 millió forintos konszolidált tisztított core adózott eredményt el fogják érni.
Szintén kedvező, hogy a cégcsoporthoz tartozó MyCity Residence lakásprojektből származó profit meghatározó része elismerésre kerülhet az év harmadik negyedévében, mivel a DH nemrég megszerezte az ingatlanok használatbavételi engedélyeit.

Az első negyedévet a közvetítő vállalat mintegy 2,46 milliárd forint nettó árbevétellel fejezte be. A DH 265 millió forintos adózott eredménye akkor majdnem 100 millió forinttal haladta meg a 2019. első három havi eredményét. Működésükre ekkor még csak kisebb hatással volt a koronavírus okozta világjárvány.
Március utolsó hetében így is 67 százalékos visszaesés mutatkozott meg éves alapon a lakóingatlanok adásvételénél. Az ingatlancég a koronavírus-járvány hatásait leszámolva is mozgalmas félévet tud maga mögött. Augusztus elején a Scope Ratings hitelminősítő a jegybank által minimálisan elvártnál jobb besorolással látta el a DH kibocsátandó kötvényeit,
ezért a vállalat még augusztus utolsó napján végre is hajtja kibocsátását, mellyel 3,4 milliárd forintot kelet-közép-európai regionális terjeszkedése finanszírozására fordítana, de bőven juthat a friss forrásból a másik kitűzött célra, a korábban keletkezett adósság csökkentésére is.
Az ingatlanpiaci szereplő nyár végén közzétette öt éves stratégiáját is, melyben a menedzsment 17,8 milliárd forintos bevétel mellett öt év múlva már 3,2 milliárd forintos EBITDA-val és 2,2 milliárdos adózott eredménnyel tervez. A Concorde korábbi elemzése szerint pedig elérhetők a cég által vázolt célkitűzések. Támogatja a társaságot az is, hogy saját méréseik szerint a hazai ingatlanpiacon megvalósul a V-alakú visszarendeződés a járvány után.
A Duna House augusztus elején felosztott (tizedelt) értékpapírjai 330 forinton várták a zárás után érkező gyorsjelentést. A befektetők feszült kivárása abból is látszik, hogy egyetlen kötés sem volt a cég részvényeivel, pedig a papír kurzusa nemrég 350 forintnál is járt, ami öthavi csúcspontot jelentett.


