Az amerikai partnerlistán azáltal vesztette el előkelő helyét India, hogy az afganisztáni légiháborúban az USA-nak múlhatatlanul szüksége volt az ősellenségének számító Pakisztán légterére; Izrael pedig azért járt hasonlóan, mert a terrorellenes harc számára meg kellett nyerni a vele szemben álló palesztinok támogatóit, az arab és iszlám kormányokat. Újdelhinek és Jeruzsálemnek három hónapra volt szüksége ahhoz, hogy "leessen a tantusz", s az új követelményekhez és szótárhoz alkalmazkodva egyaránt terroristának minősítse a vele szemben álló erőket: a kasmíri szeparatistákat és a palesztin szélsőségeseket.
A Peresz-látogatás így első megközelítésben a két ország szoros terrorellenes együttműködésének, az ezzel kapcsolatos új eszközök és intézkedések kialakításának deklarálását eredményezte. Ezen belül a mezőgazdasági együttműködésen és a kereskedelemfejlesztésen túl elsősorban a technológiai és kutatási kooperációra mutatkozott "az akaratnál erősebb" igény. Fegyvergyártásról, hadfelszerelésről, hadsereg-fejlesztési módszerekről, hírszerzési értesülések megosztásáról van szó. Különösen pedig arról, hogy Izrael Phalcon típusú radarrepülőket, az AWACS-rendszer testvéreit adja el Indiának: a három gép ára egymilliárd dollár, ami egyenlő jelenlegi kereskedelmi forgalmuk összértékével. Az ügylet annak a Washingtonnak az áldásával jött létre, amely 2000-ben megakadályozott egy hasonló izraeli-kínai alkut.
Kézenfekvőnek tűnhet, hogy Peresz és Vadzspaji indiai kormányfő tárgyalásain szóba került a nukleáris együttműködés is, ezt azonban Peresz az izraeli tévében megcáfolta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.