Eszéki Erzsébet: Pezsgés a műtárgyak piacán

Azok után, hogy 1995 óta ugrásszerűen bővült a magyarországi műkincspiac, a forgalom jelentős növekedése még inkább jellemző volt a tavalyi esztendőre, hiszen a korábbi 25 százalékos áfa elvetésével 2001. január 1-jétől vám- és áfamentesen lehetett magyar műtárgyakat behozni. A legutóbbi évekre már kialakult az az igényes vásárlói réteg is, amely jó befektetési lehetőséget lát az ilyen értékekben. Ráadásul alapvető változások történtek. Míg például korábban a gyönyörű Zsolnay-dísztárgyak többsége külföldi tulajdonosokhoz vándorolt, mára a folyamat megfordult, s minden bizonnyal így is marad: Magyarország a Zsolnay-tárgyak gyűjtőpiaca. Két-három esztendeje már a világpiacival azonos áron kelnek el nálunk ezek a becses műkincsek. Előfordultak már kiugró, akár hárommillió forintos leütési árak, s ez a nemzetközi viszonylatban is magas, 10-12 ezer dolláros árkategória minden bizonynyal az idén is jellemző lesz. Sőt: a kereslet tovább nőhet, hiszen 2002 nyarán New Yorkban rendeznek egy nagy Zsolnay-kiállítást. Márpedig a jelentős tárlatok általában óriási mértékben növelik a keresletet. Ez utóbbit befolyásolhatja, hogy nem állnak bőséggel rendelkezésre szép és ép Zsolnay-tárgyak, s ezek váratlan, nagy mennyiségű felbukkanása nem is várható.

A legutóbbi években gyakran keltett szenzációt egy-egy régi könyv és kézirat is az aukciókon, akadtak több millió forintos leütések. Ezen a téren annak is érdemes elkezdenie gyűjteni, aki kisebb összegekért vásárolna neves művészektől, közéleti személyiségektől leveleket, kéziratokat, dedikált könyveket, hiszen néhány száz ezer forintért értékes darabok szerezhetők be. Mivel bőven bukkan fel ilyesmi hagyatékokból, a gyűjtőknek várhatóan továbbra is lesz miből csemegézniük. A választék a bútorok terén is gazdag: régi, különleges darabok vásárolhatók jutányos áron. Ezek ugyanis a legutóbbi esztendőkben alig drágultak. Aki tehát szeretne régi, szép bútorokat vásárolni, érdemes most megtennie ezt.

A legutóbbi években feltűnően nőtt az igény a régi szőnyegek iránt, mert ezen a téren is kialakult a gyűjtőkör, amely meglátta bennük az értéket. Régebben gyakran előfordult, hogy használati tárgyként bántak különleges darabokkal, így rengeteg szőnyeg tönkrement - de ez elmondható sajnos Zsolnay-dísztárgyakról is. Nem csoda tehát, hogy az igazán régi, szép darabok ritkák. Ennek megfelelően áruk is magas - s ez az idő múlásával még inkább így lesz.

A műkincspiac legnagyobb szeletét képviselő festmények egyre több gyűjtőt tartanak lázban, s ezen a piacon valóban hatalmas szenzációk, kiugró árak jellemezték a legutóbbi éveket. Itt is tovább élénkítette a forgalmat az, hogy tavaly már nem kellett vámot és áfát fizetni a behozott magyar műtárgyak után. Igaz, már a 90-es évek közepétől érzékelhető volt, hogy a piaci viszonyok megjelenése ugrásszerű drágulást hoz. Míg Nyugat-Európában régóta létezik az a réteg, amely tudja, hogy érdemes műtárgyba pénzt fektetni, s szereti is szép tárgyakkal körülvenni magát, nálunk csak a kilencvenes években kezdett kialakulni a hozzáértők köre.

Jelentős áremelkedést hozhat az uniós csatlakozás, amire már most érdemes gondolni, hiszen a jelenleginél jóval nagyobb piacon lehet majd eladásra kínálni a hazánkban föllelhető értékeket. Aki tehát festménybe, régi dísztárgyba fektetné a pénzét, érdemes most cselekednie, hiszen előfordulhat, hogy néhány év múlva a sokszorosát kaphatja meg értük, ha szeretné eladni őket. Igaz, a festmények piaca sajátos: az értékes kép ugyan befektetés is, érdemes tehát körültekintően vásárolni, de az igazi gyűjtő, aki nemcsak befektetőként vásárol műtárgyat, nem azért teszi ezt, hogy aztán eladja a képet. Tehát nem várható, hogy az új kollekciókba nemrég bekerült festmények újra felbukkannának mostanában a piacon.

Az árak a legutóbbi években ugyan jelentősen nőttek, de még ma is jóval olcsóbban lehet itt megvásárolni magyar festők jelentős műveit, mint a külföldi kortársakéit. Gyakori, hogy amennyiért nálunk már értékes olaj-vászon képet lehet megszerezni, ugyanannyiért Nyugat-Európában legföljebb egy jó grafika vásárolható meg. Természetesen ebből is arra lehet következtetni, hogy érdemes most venni értékes magyar műveket és európai, például osztrák "kismesterek" képeit, hiszen ez utóbbiak valószínűleg néhány év múlva jóval magasabb áron értékesíthetők.

A növekvő érdeklődés és az egyre nagyobb pezsgés miatt is szomorú, hogy bizonytalanságot kelt a műtárgypiacon a pénzmosásról szóló törvény, amely előírja, hogy a műkereskedőknek aránytalanul magas ár esetén jelenteniük kell ezt a rendőrségen. A hatósági vizsgálat súlyos erkölcsi és anyagi kárt okozhat a műkereskedőknek, gyengíti a legális piacot, s rombolja a gyűjtők és a műkereskedők között kialakult bizalmi viszonyt. Ráadásul az aránytalanul magas ár a műkincsek esetében értelmezhetetlen: ki mondja meg, hogy aránytalan-e 60 millió forintot adni Vaszary János egyik képéért, vagy 44 milliót Munkácsy Mihály egyik csendéletéért, mint az tavaly előfordult? A műkincsek esetében olyan egyedi értékekről van szó, amelyek ára esetleg néhány éven belül a tízszeresére nőhet. Akkor aránytalan-e a mostani kiugró ár? Ráadásul aki látott már életében igazi gyűjtőt, pontosan tudja: a műgyűjtés szenvedély is. Ha valaki mindenáron meg akar szerezni egy festményt, mert esetleg az az egy hiányzik a kollekciójából, akkor szinte bármeddig hajlandó elmenni a licitáláskor, hogy megszerezze azt.

A galériások, műkereskedők éppen ebben bíznak: a szenvedélyes gyűjtőket aligha befolyásolja majd a "téglatörvény", amely felelőtlenül keveri pénzmosás gyanújába a komoly vásárlót, hiszen tegyük hozzá: a műtárgyak gyűjtése mégiscsak intellektuális befektetési forma. Ráadásul a kiugró értéket képviselő képek, műtárgyak aukciókon cserélnek gazdát, az árverésen való értékesítés viszont az aukciósház könyvelésében pontosan követhető. Ezért is érthetetlen, miért kell elbizonytalanítani a pezsgő műkincspiacot. Ettől eltekintve azonban aligha várhatók jelentős változások. Legföljebb annyi, hogy az árak tovább nőnek majd.