Mester Nándor: Kanizsai lassú

Hogyan mondjunk le egymilliárd dollárról? Egyszerű a válasz. Ahogy Kanizsán és Budapesten csinálják. Van ugyanis egy terv, ami köddé válhat, ha nem lép közbe gyorsan az, aki döntési helyzetben van. Az ipari parkról van szó, amelybe egy északolasz befektetői csoport a fent megjelölt "aprópénzt" öntené.

E szomorújátéknak az olaszokon kívül két másik főszereplője van, mindkettőt nyakas és önös érdekek vezérlik. Az egyik az önkormányzat, amely vegyes vállalatot hozott létre az olaszokkal és azt remélte, hogy az ÁPV Rt., mint a területen lévő két laktanya kezelője, ingyen átadja az objektumokat. A másik szereplő a vagyonkezelő, amely viszont észbe kapott, és be akar szállni az üzletbe azzal, hogy apportként beszámíttatja a két laktanyát. Láttunk már ilyen huzakodást, ám e mostanit fűszerezi, hogy a polgármester történetesen szocialistaként nyilvántartott személy, s talán éppen ez szúr szemet a Duna-parti intézményben. Akárhogyan is van, benne is lehetne annyi kompromisszumkészség, hogy a nagy üzlet megvalósulása érdekében mégiscsak beengedi az államot. Az elhúzódó engedetlenséggel ugyanis a lényeg tűnhet el: maga az üzlet.

Az üzlet, amitől eleshet több tucat hazai cég. Ezek most arra kényszerülnek, hogy más megrendelés után nézzenek. Mert mi is a helyzet? Eddig a kisebb-nagyobb vállalatok úgy tudták, hogy hosszú időre beszállítói lehetnek az itt megtelepedő nagy külföldieknek. Üzleti terveiket azonban most át kell írni, ebben már sokkal többet kell költeni logisztikára és marketingre, mint ha helyben találtak volna partnerre. Ez az igazi veszteség. Mennyivel olcsóbb lenne egy vonatjegy Pestre vagy Kanizsára!