Szalay Hanna: Berlusconi esete a RAI-val

Magyarországon akkor fogják apró részletekbe menően vizslatni az olasz állami televízió új igazgatótanácsának és elnökének mostani, rétestésztaként húzódó kinevezését, ha majd 4-8-12 év múlva olyan politikai garnitúra kerül hatalomra, amely előzőleg valamilyen formában - a jelenleg hatályos médiatörvényt megkerülve - már megkaparintotta magának az országos csatornaként működő kereskedelmi tévéket, és arra készülődik, hogy a közszolgálati adókra is intézményesen rátenyereljen. A mondott garnitúrának addig nem mai mércével kellene meggazdagodnia: a televíziós vállalkozás milliárdos befektetés, dollárban. Persze ha a politikát eleve üzleti vállalkozásként fogják fel, akkor az ilyen nagyságrendű gyarapodás sem elképzelhetetlen. Talán éppen most rakódnak le szerény alapjai, az orrunk előtt, csak nem vesszük észre ("a kis hal ikrát ürít kacéran").

Olasz elemzők polgári demokráciában példátlannak, totalitárius beütésnek minősítik azt, ami országukban médiaügyben történik: a kormányfő, Silvio Berlusconi, aki magánemberként három földi sugárzású tévécsatorna tulajdonosa, most hivatalból megszerzi a RAI, a másik három ugyanilyen sugárzású, közszolgálatinak nevezett tévé fölötti politikai ellenőrzést is. Az új igazgatótanácsot és annak első emberét a képviselőház és a szenátus elnökének javaslatára nevezik ki. A két parlamenti elnök Berlusconi politikai családjának tagja, választásuk aligha kétséges. Igazgatótanácsi tagságra már Berlusconi két koalíciós társa is bejelentette protezséi számára az igényét; a grémium vezetésére egy olyan képes újság főszerkesztője látszik esélyesnek, amelyben Berlusconi egyik magánvállalata a főtulajdonos.

Van hová fejlődni. Talán csak az a biztató, hogy Rómában nyolc hónapig nem merték meglépni a döntést.