BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zárul a tavalyi esztendő

2002.02.18., hétfő 00:00

A múlt héten mérsékelten csordogáltak az adatok a hazai gazdaságról. Míg hétfőn az infláció szempontjából biztatóan alakuló mezőgazdasági termelői árak jelentek meg, addig pénteken kicsit elrontotta a szánk ízét a vártnál némileg nagyobb januári fogyasztói árindex (lásd 3. oldal).

Igaz, a dezinflációs folyamat tartósságával kapcsolatban most sem merülnek fel kétségek, nem úgy, mint az ipari termelés magára találásának időpontja esetében. A dinamika visszaesése főként annak köszönhető, hogy a világgazdasági lassulás miatt mérséklődött a fejlett országok importkereslete, ami a magyar kivitel növekedési ütemének csökkenésében nyilvánult meg.

Ez a viszonylag alacsony növekedési ütem kizárólag az első fél évben kitartó exportdinamikának köszönhető, a második fél évben összességében inkább már kismértékű visszaesés volt megfigyelhető. Ráadásul az első félévi jó volumenindexek is csupán az 1999 eleji alacsony bázis következményei, valójában az ipari növekedés már másfél éve megállt. Decemberben például 2,2 százalékkal múlta alul a termelés az egy évvel korábbit, igaz, a szezonális igazítás után kismértékű, 1,6 százalékos bővülést mutatott ki a Központi Statisztikai Hivatal.

Az utóbbi időben napvilágot látott külföldi bizalmi indexek és egyéb statisztikai adatok mérsékelt optimizmust keltettek több szakértőben. Van rá esély, hogy az unióban a második negyedévben beindul a konjunktúra, és ez minden bizonnyal a hazai iparra is kihat majd.

Ezen a héten valóságos adatdömpinggel találkozhatunk. Ráadásul a számok többnyire a 2001. év utolsó hónapjára vonatkoznak, vagyis lassan minden tekintetben teljes kép alakul ki az elmúlt esztendőről. Ma például a tavaly kifejezetten jó eredményeket felmutató építőipar decemberi teljesítményéről jelennek meg adatok, de a háztartások januári megtakarításai is napvilágot látnak. Holnap a reálkeresetek alakulásáról kaphatunk képet, az adókedvezmények figyelembevételével 8 százalék körüli mutatót közöl majd a Központi Statisztikai Hivatal.

A hét utolsó napjára marad a lakásépítési engedélyek számának negyedik negyedévi helyzete, ami minden bizonnyal az építőipar kilátásairól is képet nyújt. Ezen kívül a lakossági fogyasztás felmérése szempontjából fontos kiskereskedelmi forgalom számai, valamint a külkereskedelmi forgalomról szóló gyorstájékoztató is megjelennek. (MI)

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.