Várakozásainknak megfelelően a választási kampány fő témájává lett a MIÉP, illetve a Fidesz viszonya ehhez a párthoz. Az oppozíció nap mint nap kihasználja, hogy Orbán Viktor és csapata kerüli az egyértelmű állásfoglalást. Az egyenlő erők kiélezett küzdelmében minden szavazat számít, így a MIÉP híveinek elidegenítése kerülendő. A pártnak gondot okoz, hogy ezzel a baloldal mellett Csurka István is tisztában van. A nyílt beszéd a MIÉP-elnök stratégiájának alapvető eleme: támogatásának rendszeres felajánlásakor tudja, kijelentéseit azok súlyát messze meghaladó mértékben visszhangozzák majd a politikusok és a médiumok.
Amikor azonban a MIÉP-témáról józanul próbálunk beszélni, le kell szögeznünk: a probléma csak számos feltétel együttes teljesülése következtében válhat élővé, s a magyar választási rendszernek köszönhetően nem az a legvalószínűbb, hogy ez a párt a mérleg nyelve lesz. Egyrészt: magas választási részvétel esetén a MIÉP-nek a parlamentbe jutásért is meg kell küzdenie. Másrészt: minden korábbinál nagyobb az esély arra, hogy a Fidesz-csoport vagy az MSZP abszolút többséget szerezhet a parlamentben.
Ha mégis patthelyzetet ígérnének az első forduló eredményei, a Fidesz csak egy választ képviselhetne hitelesen. Nem kezdhetne tárgyalásokat Csurka Istvánnal. Nem tehetné meg azt, amit négy éve igen: hogy rosszabbul szereplő jelöltjeit egyoldalúan visszalépteti. Abban bízhatna tehát, hogy a második fordulókban amúgy is az erősebbhez húzó, a baloldalra engesztelhetetlenül allergiás MIÉP-esek maguktól "átállnak".
Mindez e pillanatban csak játék a "forgatókönyvekkel", de egyvalami biztos: a kampányszempontokon túl minden demokratikus pártnak evidens érdeke, hogy a problémára végül ne kelljen megoldást keresni.
Gazda Albert
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.