Ki az úr a bankszektorban?

Az Európai Központi Bank (ECB) jövendő alelnökének kijelölése mellett még egy fontos napirendi pontja volt a hét végi informális EU-pénzügyminiszteri találkozónak, amely a frankfurti székhelyű monetáris intézményhez kötődött. A tárcavezetők kézhez kapták azokat az - utolsó pillanatig rejtegetett - javaslatokat, amelyek a bankfelügyeleti jogkörök újraszabályozásáról hivatottak vitát kezdeményezni. Az ECB, illetve a brit és német kormány által jegyzett két változat ugyan Ernst Welteke Bundesbank-elnök szerint egyáltalán nincs olyan meszsze egymástól, mint az első pillantásra tűnik, mégis valószínű, hogy csak késhegyig menő viták után fog megszületni a minden fél számára elfogadható stratégia.

A felügyeleti jogkörök újraszabályozásáról technikai értelemben azért kell vitát nyitni, mert az EU-nak belátható időn belül alkalmaznia kell a bázeli bankfelügyeleti bizottságnál "Bázel II" néven készülő új kódex előírásait. Ehhez az uniónak egyetlen központi szervezetet kell kijelölnie; a nagy vonalakban Róma és Párizs által is támogatott német-brit javaslat szerint e célra egy később akár "csúcsfelügyeletté" bővíthető európai stabilitási fórumot kellene létrehozni, míg az ECB tökéletesen megfelelőnek tartja a saját, jelenleg vajmi kevés jogosítvánnyal felruházott bankfelügyeleti bizottságát is.

Wim Duisenberg ECB-elnök váltig hangoztatja, hogy eszébe sem jut teljes körű bankfelügyeleti szerepre törni. A bankfelügyelet kérdésköre azonban az ECB 1999-es létrehozása óta érzékeny kérdésnek számít, hiszen Frankfurt anélkül felelős az eurózóna monetáris politikájáért, hogy közvetlen betekintése lenne a tizenkettek bankszektorába. Tovább bonyolítja az érdekviszonyokat, hogy a nemzeti jegybankok egyre inkább két tűz közé kerülnek a vitában. Míg sokáig természetes szövetségesüknek érezték az ECB-t a felügyeleti szerepkörüket több tagállamban is féltékenyen szemlélő kormányokkal szemben, egyre inkább rá kell döbbenniük arra, hogy maga a frankfurti intézmény is részt kér ezen szerepkörből. (TG)