Miután a két forduló között Tony Blair brit kormányfő, illetve Gerhard Schröder német kancellár is látogatásra hívta meg Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelöltet, vasárnap este Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet fehér házi meghívót adott át.

Ami pedig az európai uniós visszhangokat illeti, brüsszeli tudósítónk, Fóris György szerint láthatóan a franciaországi elnökválasztás első fordulója egyfajta viszonyítást teremtett a magyarországi választások értékeléséhez. Az első hivatalos brüsszeli reakciókban a vártnál is nagyobb hangsúlyt kapott a nagy részvételi aránynak és a szélsőjobboldal elutasításának az ismételt méltatása. Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa szerint a hét végén "a magyar állampolgárok ismét kifejezték a demokrácia iránti elkötelezettségüket", és jelentős érettségről tettek tanúbizonyságot. Hasonlóképpen "örömtelinek" nevezte Romano Prodi szóvivője is "azt a módot, ahogy a magyar választók" az új kormányról döntöttek, ez európai zöldpártok szóvivője pedig a "hétvége egyetlen kedvező híreként" értékelte a magyarországi eredményt.

Verheugen nagyra értékelte azt is, hogy a magyarok már az első fordulóban "ellenálltak a szélsőséges erők kísértésének". A bővítési biztos szerint korai lenne az új kormány várható politikáját kommentálni, amikor az még meg sem alakult, de anynyit megengedett magának, hogy kifejtse: a győztes MSZP vezetőivel találkozva az a benyomás alakult ki benne, hogy a szocialisták is teljes egészében osztoznak az európai integráció iránti elkötelezettségben, "jó együttműködést" remél az új kormánytól, és azt, hogy Magyarország kitart majd az eddigi úton. Az EU bővítési biztosa ugyanakkor fontosnak érezte, hogy megköszönje a távozó kormány ez irányú erőfeszítéseit is, külön is kiemelve e tekintetben Martonyi János eddigi külügyminiszter tevékenységét.

Az Európai Parlament szocialista párti frakciója nevében Tony Robinson szóvivő szintén arra helyezte a hangsúlyt, hogy az MSZP "világosan elkötelezte magát az EU-integráció és az EU-értékek" mellett. Másfelől viszont Robinson szerint a Fidesz politikájában az utóbbi időben egyfajta populista tendencia vált érezhetővé, "ami mindig veszélyes".

Liberális "áttörésként" értékelte Graham Watson, az EP liberális frakcióvezetője azt a tényt, hogy a hét végén Magyarországon és Kelet-Németországban is kormányzati tényezővé váltak a helyi liberális erők. Úgy vélte, hogy áldásosan fog hatni a magyarországi helyzetre az SZDSZ kormánytagsága: a magyar liberálisok "mérsékelt hangja megkönnyíti majd az EU felé vezető utat", miközben "tűzfalat von a szélsőségek elé". A leköszönő Orbán-kormány szemére vetette ugyanakkor, hogy az a jó gazdasági háttér ellenére is befelé forduló, múltba tekintő politikát folytatott, ahelyett, hogy a jövőre összpontosított volna. A néppártiak nevében Hans-Gert Püttering, frakcióvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesz lett a legerősebb párt a magyar parlamentben, megteremtve az alapjait annak, hogy "erős és színvonalas ellenzéke" legyen a leendő új kormánynak, tolmácsolta a brüsszeli visszhangokat Fóris György.

A hétfői külföldi sajtóban egyébként a francia történések mellett kevés hely jut a magyar választásoknak. Figyelmet érdemel viszont, hogy Medgyessy Péter azt nyilatkozta a BBC román nyelvű szerkesztőségének: találkozni kíván Adrian Nastase román miniszterelnökkel a kapcsolatok megvitatására. Időpontot nem említett. Markó Béla, az RMDSZ elnöke - miközben azt hangsúlyozta, hogy a magyarországi pártokkal "az egyenlő közelség elvét" próbálták eddig is és ezután is érvényesíteni - pedig elmondta: az elmúlt napokban levelet kapott Medgyessy Pétertől, aki jelezte, hogy minél előbb párbeszédet akar folytatni a határon túli magyar vezetőkkel. Markó megemlítette, hogy a kedvezménytörvény alkalmazását folytatni kell. Ezt pedig Romániában a román-magyar egyetértési nyilatkozat tette lehetővé, amelynek lényegét és létét így szerinte semmilyen módosításnak sem szabad érinteni. Mint mondta, meggyőződése, hogy ha módosítási szándékok lesznek, az RMDSZ-nek is lehetősége lesz véleményt nyilvánítani.