Választás és alkotmányosság

A sarkalatos törvények 1989-1990-es megalkotása után lényegében leállt az alkotmányozás menete. A magyar politikai elit bő 12 éves ténykedését mi sem jellemzi jobban, mint hogy saját működési fundamentumai kidolgozásában sem tudott konszenzusra jutni. Az alkotmány mellett gondolok itt a választási rendszer, valamint a pártgazdálkodás és -finanszírozás elmaradt reformjára, a parlament működését rendező házszabályt pedig túlzás nélkül nevezhetjük katasztrofálisnak. Az "alkotmány alkotmányosság nélkül" veszélye mindaddig fennmarad, amíg nem születik meg egy új, minden szavában koherens alaptörvény, s az ennek rendelkezéseivel összhangban álló más jogszabályok és egyéb jogi eszközök megalkotására is szükség van.

A konszenzuskényszer érvényesülésére váróknak az első jelek nem adnak okot bizakodásra. A köztársasági elnök javaslatára történő miniszterelnök-választás ugyanis éppen azon ritka kérdések egyike, amit megfelelően szabályoz az alkotmány, így nincs helye találgatásoknak és sejtetéseknek. Az elmúlt napokban mindkét nagy politikai csoportosulás önös céljainak megfelelően értelmezte félre az alkotmányt.

Pokorni Zoltán, a Fidesz - MPP elnöke több nyilatkozatában arról beszélt, hogy a köztársasági elnök mérlegelési jogkörében hoz döntést a miniszterelnök személyére vonatkozó javaslatának kialakításánál, egyben alkotmányosan értelmezhetetlen megjegyzéseket tett az esetlegesen létrejövő legnagyobb frakcióról, s az - alaptörvényből le nem vezethető - szokásjogról is.

Szintén kizárólag a politikai folklór körébe tartozik a Medgyessy-Kovács-Kuncze trió által a köztársasági elnöknek írott levél, amelyben jelzik, hogy csak az alakuló koalíció jelöltje lesz az egyetlen megválasztásra esélyes miniszterelnök. Kéretlen tájékoztatásukat a választások hivatalos végeredményének megállapítása és az Országgyűlés alakuló ülésének összehívása előtt nyújtották be. A köztársasági elnök ebben a helyzetben nem tehet mást, mint a levélben leírtakat tudomásul veszi, az aktát irattárba helyezi, és tűri, hogy az államfő intézménye, személye ismét felesleges és méltatlan politikai felhangot kapjon.

Az alkotmány szerint a köztársasági elnök őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. Az államfő intézménye és jogkörei főleg 1991-1992-ben váltak politikai vita tárgyává. Az Alkotmánybíróság ezért több határozatában is foglalkozott a kérdéssel, és értelmezésük szerint az államfőnek hatásköri jogai gyakorlása során mindig figyelemmel kell lennie az egész államszervezet demokratikus működésére, beleértve annak eljárási és technikai mozzanatait is.

Ennek megfelelően a köztársasági elnök nem tehet mást, mint a megválasztásra esélyes személyt javasolja miniszterelnöknek. Az államfő tehát nem mérlegel, nem tájékozódik levelekből, hanem a választások végeredményének ismeretében és a parlamenti pártok képviselőivel folytatott egyeztetés után alkotmányos kötelességének tesz eleget. Mádl Ferenc már több nyilatkozatában megnyugtató módon hangsúlyozta ezt. Az eljárásban az államfő által betöltött szerep mégsem formalitás, hanem pótolhatatlan garanciális tényező. Ha ugyanis nem a köztársasági elnök tenne javaslatot a miniszterelnök személyére, az a mindenkori leendő ellenzék kezébe obstrukciós lehetőséget adna.

Ezért nevetségesek azok az állásfoglalások, amelyek a kisebbségi jelölt megválasztásáról, majd konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal történő leváltásáról, mint az államfői javaslatot trükkösen megkerülő technikáról értekeznek. Ha ugyanis nem a tartós támogatottságra esélyes személyt jelölné az államfő, azzal megsértené az alkotmányt, ami a tisztségétől való megfosztást is maga után vonhatja.

Az alkotmány szerint a köztársasági elnök nemcsak őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, hanem kifejezi a nemzet egységét is. Mádl Ferenc az elmúlt időszakban ezt tette, és most is ezt teszi, példát mutatva ezzel a pártpolitikusoknak.

Fortolóczki István