A francia tb-nek úgy sikerült csökkenteni a gyógyszerkassza folyamatos túllépését, hogy évente ár-volumen megállapodást köt a 190 gyógyszercéggel, amit ha túllépnek, éves forgalmuk 70 százalékát vissza kell fizetniük. Ez lehetővé teszi az innovatív készítmények alkalmazását is. A patikusoknak kötelező az olcsóbb szerek ajánlása, ám a garantált árréstömeg révén érdekeltté is teszik őket azok forgalmazásában. Nem magyar sajátosság a biztosító gyógyszerbüdzséjének túlköltése, ám úgy tűnik, hogy a gyógyszerügyet a franciáknak sikerült rendbe tenni. A kormány első lépésként arra kérte fel a transzparenciabizottságot (Comité de Transparence), hogy vizsgálja felül a forgalmazott medicinákat. Az orvosokból, gyógyszerészekből és egyéb tudományos szaktekintélyekből álló testület munkájának következtében 850, korábban kihirdetett, de a hatását újra nem igazolt készítménynél 20 százalékos árcsökkentést rendeltek el. Egyébként - ettől függetlenül - ötévenként kötelező az árak felülvizsgálata, cél a csökkentés. Csak így érhető el, hogy az originális szerek bekerüljenek a tb által támogatott gyógyítási terápiákba - állítja Jean-Philippe Castan, a 60 millió lakosú EU-tagország egészségügyi minisztériumának illetékese.
A franciák 13 éve törvényben írták elő, hogy a termelői árakat mindenki számára átlátható módon kell képezni és mindenki számára elérhetővé tenni. Az árképzést végző költséghatékonyságot vizsgáló bizottság (CEPS) - ebben a gazdasági, ipari, szociális, egészségügyi tárca és a társadalombiztosító képviselői vesznek részt, s munkájukat a transzparenciabizottság és a gyógyszertörzskönyvezést végző testület is segíti - külön-külön tárgyal a gyógyszergyárakkal a tb-támogatást igénylő készítményeik áráról.
A 190 gyógyszercéggel évente ár-volumen megállapodást kötnek. Az idén az előző évhez képest 3,8 százalékos volt a tb-kassza növekménye, a gyártók ennél nagyobb mértékben nem emelhetik az évi forgalmuk értékét. Aki ezt megtenné, annak éves forgalma 70 százalékát kellene visszafizetnie a biztosítónak, ám erre még nem kellett sort keríteni. A megegyezés nem termékre, hanem a cég teljes forgalmára vonatkozik, ezért módjában áll, hogy év közben változtasson a különféle orvosságok árán és mennyiségén. A franciáknál ugyan eléggé sajátos a gyógyszerrendszer, ám alapelveiben nem ütközik az Európai Unió előírásaival. A tb-támogatás csatornáin keresztül sikerült elérniük, hogy a termékek országok közötti szabad áramlását és a szabad versenyt nem sértve védjék a hazai ipart.
A 22 ezer gyógyszertárban forgalmazott 6500 orvosság 10 százaléka otc- (nem vényköteles) termék, a támogatott gyógyszerek árához 35, 65, illetve 100 százalékos támogatást ad a biztosító. Ám a fennmaradó árrészt is csak ritkán fizeti a beteg, hiszen a kötelező alapbiztosítás mellett mindenkinek van kiegészítő biztosítása - ezeket leginkább a munkahelyeken kötik -, így a fennmaradó hányadot a biztosító állja. A gyógyszertárban megvásárolt orvosságot a betegnek kell kifizetni, s az ott kapott számla ellenében 2-3 hét múlva kapja csak meg a pénzt a biztosító(k)tól.
Van még egy lényeges elem a gyógyszer-megtakarítások frontján, ez pedig a kiszámítható árrés. Jelenleg a nagykereskedelmi árrés 14,7, a kiskereskedelmi 25-26 százalék, az általános forgalmi adó pedig 2,1 százalék. Ezek fix árelemek, csupán a termelői ár a mozgó, az alkutól függő rész. Az árréstömeget az originális gyógyszerforgalom alapján számították ki.
A patikusnak kötelező megkérdeznie a betegtől, hogy egy olcsóbbal helyettesítheti-e a doktor által felírt orvosságot, s az igenlő válasz esetén sem jár roszszul. Mert ugyan a kiskereskedelmi árrés degresszív, ám az olcsóbb gyógyszer eladásakor a drága és az olcsó készítmény árréskülönbözetét megkapja. A beteg nem járhat rosszul, mert maga dönti el, hogy mely gyógyszert fogadja el helyettesítésként. Ebben a kiegészítő egészségpénztári lehetőségeit is mérlegeli.
Franciaországban a 18 milliárd eurós gyógyszerpiac értékéből 15 milliárd a patikai vásárlás, a többi a kórházi felhasználás. Jean-Philippe Castantól megtudtuk, hogy az egyre drágább gyógyszerek alkalmazása miatt a kórházakban is a járóbeteg-ellátásban alkalmazott ár-volumen megállapodás megkötését tervezik a gyógyszercégekkel. Terápiás területenként alakítanák ki az elkölthető költség plafonját, amit nem egy termékhez, hanem a cég évi forgalmához kötnék.
nógrádi tóth erzsébet
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.