Agrárkulcsok a bővítéshez

Féléves bizonyítványosztásra érkezhetett hétfőn az új magyar külügyminiszter és EU-integrációs államtitkára Luxembourgba, az EU-magyar csatlakozási tárgyalások szokásos félévzáró miniszteri fordulójára. Még egyszer át lehetett tekinteni az első hat hónap eredményeit, értve ez alatt egyaránt a magyar és általában az uniós tárgyalási teljesítményt.

Igazából április óta tudni lehet, hogy ami addig kitárgyalható volt, azt - az élenjárókkal legalábbis - kitárgyalták. Minden érdemibb továbblépést egyelőre hallgatólagosan jegeltek, illetve az álláspontok megmerevedtek, s ebben szeptember-októberig aligha következik be változás.

Melyek a főbb frontvonalak? Abba már régen mindenki beletörődött, hogy jóllehet súlyosan költségvetési vonzatú fejezetekről folynak ma már a tárgyalások, de éppen a valamivel is konkrétabb összegek megemlítésére egyelőre nincs mód. De legalábbis bizonyos elvi kérdéseket a tagországok egy része, valamint főként az Európai Bizottság szeretne már addig is tisztázni, már csak azért is, mert mindezek nélkül a tagjelöltek is hajlamosak egyre nagyobb zajt csapni, hangoztatva, hogy mindaz, ami most zajlik, csupán egyfajta "nem tárgyaló tárgyalás".

Elvi kérdés volna annak leszögezése, hogy a közvetlen agrártámogatás teljes jogú része az EU-s joganyagnak, s mint ilyen valamilyen arányú folyósítása megkérdőjelezhetetlen. Vagy hogy ez a kérdés semmilyen formában nem köthető a közös agrárpolitika majdani reformját felvezető és már most ezzel párhuzamosan zajló vitáihoz. Elviekben tisztázható volna, hogy az újonnan belépő országok nem kerülhetnek kedvezőtlenebb költségvetési helyzetbe a csatlakozás után, s hogy ennek kivédésére melyik módszer legyen javallott: az egyösszegű visszatérítés (amit a bizottság szeretne), vagy a fokozatos befizetés elfogadása (amit a jelöltek favorizálnak).

Egyre inkább látható azonban, hogy mivel a problémák nagyrészt mégiscsak összefüggenek egymással, s mert a kulcselemnek tekintett közvetlen agrárkifizetések és -reformok tekintetében még mindig elég távoliak az álláspontok, ezért a csomag egésze is veszteglésre van kárhoztatva. Ami viszont már tekinthető bizonyos fokig jelzésértékűnek is, annak megerősítésre, hogy a következő igazán nagy csata a tagországok között az agrárpolitika jövőjét érinti majd. A jelenlegi tagok negyede láthatóan minden korábbinál jobban eltökélt, hogy még egyszer nem engedik kicsúszni a kezükből az EU-s agrárpolitika mai rendszerét, hanem végigviszik az általuk egyedül helyesnek vélt változtatások forgatókönyvét (értve ezalatt mindenekelőtt a közvetlen kifizetések radikális visszaszorítását, valamint az agrárpolitikai terheken való - "társfinanszírozó" - osztozást). Ennek fényében vonakodnak minden olyan gesztustól, ami a mostani jelölteknek beígért támogatások formájában elkötelezettségnek tűnhet a rezsim jövőbeni fenntartása mellett. A másik térfélen viszont látványosan nő a "tagjelöltek jogait" védelmező, más tagországbeli megnyilvánulások sora, amelyekből persze nem nehéz kiolvasni az általuk éppen hogy megőrizni akart támogatási rendszer védelmezését.

Tegnap Luxembourgban az EU-elnökség és a bizottság is igyekezett kellően határozottnak mutatkozni a tekintetben, hogy végül sikerül majd kipasszírozni a még vonakodókból is egyetértésüket egy minimális szövegvariánshoz, ami esetleg magának a közvetlen kifizetésnek a létjogosultságát még elismeri, de minden másnak a konkretizálását a későbbiekre halasztja. Egy kellően általános szöveg mellett - és főként nagyon hangsúlyozva, hogy mindez senkit nem kötelez semmire az agrárpolitikai jövője szempontjából - talán el is képzelhető. Ám egyre többek véleménye szerint akár az év végéig elhúzódhat, mire mindez konkrét, országokra és évekre bontott összegekben is testet ölthet. Sok szempontból mindvégig döntő tényezőként őrizve a háttérben azt a kérdést, hogy milyen (irányú) haladás adódhat az agrárreformok előkészítésében. Megerősítve az alapképletet: a bővítés kulcsa rövid távon nem kisrészt az agrárpolitika jövőjében rejlik. Még az újak nélkül, de miattuk is.

fóris györgy