Egyelőre csínján kell bánni azzal a bejelentéssel, amely szerint a portugál büdzsé tavalyi hiánya elérte a GDP 3,9 százalékát, legalábbis az Európai Központi Bank előzetes jelentése szerint. A korábbi kormány ugyanis 1,1 százalékos deficitet várt az elmúlt évre, igaz, Portugália is azok közé tartozott (Ausztriával és Görögországgal együtt), akiknek az adatait nem hitelesítette az Eurostat.
Amennyiben az EU stabilitási paktumának ilyen kirívó megsértése mégis beigazolódna, a közösség elméletileg akár deficitcsökkentő intézkedéseket is elrendelhet, végső soron pedig éves GDP-je fél százalékára, mintegy 675 millió euróra büntethetik Lisszabont.
Csakhogy: Portugália nem az egyetlen ország, amely a stabilitási paktum kereteit feszegeti. Ugyancsak a múlt héten derült ki, hogy az idei francia deficit a korábban jelzettnél nagyobb lesz, elérheti a 2,6 százalékot, készenléti állapotot váltva ki Brüsszelben. A két hír mellett szinte elsikkadt, hogy az olasz államháztartási hiányt is mintegy 0,2 százalékkal felfelé kellett módosítani, mivel az egészségügyi kiadások jóval meghaladták a korábban becsülteket.
Cseppet sem mellesleg: Portugáliában és Franciaországban is a közelmúltban voltak választások, s miként az IHT írta, ha a leköszönő kormányok a ténylegesnél alacsonyabb adatok közlésében voltak érdekeltek, úgy az újak elődeik praktikáinak leleplezésében. Bizonyos könyvelési technikák eddig is ismertek voltak. Az Eurostat például azt tárta fel, hogy a portugál kormány a kalkulációiban nem szerepeltetett bizonyos összegeket.
Lisszabon jelenlegi gondjain nem enyhít, hogy többen a stabilitási egyezmény újragondolására szólítanak fel, hiszen a brüsszeli bizottság ezt egyelőre mereven elutasítja. De a szaporodó költségvetési gondok nyomán nem lesz egyszerű egyedül Portugáliát pellengérre állítani, ha az Európai Bizottság végül lépésre szánja el magát. (LG)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.