Nem minden a Barátság

Kétségtelen, világgazdasági és -politikai jelentőségű tény, hogy Amerika a jövőben orosz olajjal csökkenti függését az arab szállításoktól. Az is sejthető, hogy - földrajzi elhelyezkedése okán - Magyarországra is szerepet osztottak a világ ezen átrendeződésében. Úgy fest, hogy Százhalombattán, és nem máshol ömlik majd át az orosz olaj a Barátság vezetékből az Adriába, s juthat azon keresztül az omisalji kikötőből bárhová, de főként Amerikába.

De vajon mennyire akarja az Egyesült Államok eddigi arab függőségét a - most persze kockázatmentesebb - orosz függőségre váltani? Mennyire akar tiszta arab olaj helyett kénesebb s talán nem is sokkal olcsóbb urálit vásárolni? Vélhetőleg nem nagyon.

Azonban talán nem is erről van szó. Putyin orosz és Bush amerikai elnök Moszkvában nemrég válsághelyzetekről egyeztetett, arról, hogy Oroszország azonnal segít, ha az Egyesült Államok nem kap elég arab olajat. Ám ehhez megfelelő kapacitású, bármikor bevethető eszközök szükségesek, amiket előbb ki kell építeni.

És itt jön be az orosz érdek. Bűn lenne sok pénzből létrehozott új útvonalakat - jelen esetben a feljavított Barátság-Adriát - parlagon hagyni, abban reménykedve, hátha egyszer nem kap Amerika arab olajat. Használni kell a rendszert, amint kész. Ugrásra készek az orosz olajcégek, főként az említett vezeték ellenőrzésében előtérbe került Jukosz. A napokban ez a cég engedi útjára az első orosz olajszállítmányt is az Újvilágba - bár a tételnek vélhetőleg inkább elvi jelentősége, mintsem üzleti haszna van.

Amerikának persze nem a Barátság a fontos, jöhet máshonnan is az olaj. Jók neki azok az útvonalak is, amelyeket a még nagyobb orosz olajcég, a Lukoil használ a világpiac elérésére: a leningrádi (még ez a neve) és a Kaszpi-tengeri kikötő vagy a törökországi Ceyhan-vezeték. Vagyis lehet, hogy a világ olajpiaci egyensúlya mégsem Százhalombattán dől el. Nem is baj, csak jöjjön a nagyobb tranzitbevétel.

B. Horváth Lilla