Ha növelni kell a miniszterelnök népszerűségét, végy egy állambiztonsági múltat vizsgáló bizottságot, és hagyd, hogy a célszemély nyílt ülésen nagyra értékelje egykori tevékenységét - némi túlzással akár így is összegezhetők a mostantól valószínűleg egyértelműen leszálló ágba kerülő Medgyessy-ügy tegnapi fejleményei. A kormányfő szinte megdicsőülve jöhet ki az ügyből: ő is, mint annyian mások, élt az előző rendszerben, tudta, hogy az rossz, de hitt javíthatóságában. Nem "ügynökösködött", hanem a (nép)gazdasági helyzet javítása érdekében írt elemzéseket.
A meghallgatásra alaposan felkészült a kormányfő. És környezete is. Persze lehet akár véletlen, hogy a megelőző napokban kiszivárgott, hogy az Orbán-kormány több tagjának is volt állambiztonsági múltja, illetve az is, hogy a meghallgatást követően dőlt el Orbán Viktor vagyonvizsgálati ügye. Sok hűhó semmiért, az ellenzéki képviselők ugyanis nem nehezítették meg igazán Medgyessy helyzetét. A már-már udvariassági versenyre hasonlító légkörben pedzegették ugyan, hogy azért talán mégsem ugyanaz egyszerű közemberként keresni a boldogulást adott viszonyok között, illetve egy diktatúra felső vezetésében és állambiztonsági szolgálatánál szerepet vállalni, de a kérdésekre adott, "közös a múltunk" mottóval illethető válaszokat többször mintha beletörődéssel vették volna tudomásul. A kormányfő pedig nem alaptalanul apellálhat a társadalom többségében a negyven év megítélését érintően meglevő ambivalens érzésekre.
Tegnap ismét bebizonyosodott: az előző rendszerrel való együttműködés határvonalainak meghúzása - ha úgy tetszik, sajnos - már csak elméleti fejtegetésekben, szűkebb politikai elitek vitáiban kaphat helyet. A napi politikai küzdelmekből, mint életlen fegyver, azonban lassan kikopik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.