Hangok és visszhangok

Az évszázados dunai árvíz elleni embert próbáló védekezés eseményeinek köszönhetÕen az elmúlt napokban háttérbe szorultak kis magyar kémhistóriáink fejezetei. Pedig a hullámvert ünnepeink révén hosszúra nyúlt hét közepén még mind a két vizsgálóbizottság nagy erÕkkel ontotta az információt.

Tekintettel arra, hogy a kormányfÕ titkosszolgálati múltjának testületi feltárása a parlamenti többség elÕzetesen kinyilvánított akaratából véget ért, részben mérleget vonhatunk. Miként korábbi összeállításunkból kitÛnt, e bizottságok jellegzetességeibÕl adódóan - tudniillik, hogy céljuk az igazság feltárásával szemben az érdekek érvényesítése - a kormányoldal és az ellenzék ellentétes következtetéseket vont le. Látnunk kell azt is, hogy az oppozíció politikai tÕkét sem tudott kovácsolni. A hiba talán a testületi tagok szerény képességeiben, talán a koalíció erejében, talán a külsÕ segítség hiányában keresendÕ, hiszen aligha állíthatjuk, hogy Medgyessy Péter pályafutásának minden homályos részletére fény vetült.

Mindeközben a demokratikus kormányok minisztereit és államtitkárait átvilágító - adatvédelmi szempontból, meglehet, aggályosan mÛködÕ - Mécs Imre-féle társaság lendületesebben tudta menedzselni önmagát. A Medgyessy PéterrÕl vagy általában az szt-tisztek egykori szerepérÕl a másik testület elÕtt beszámoló meghallgatottak szavai így sokkal halkabban hallatszottak, mint az emerrÕl az oldalról kételyek nélkül adagolt kiszivárogtatások és azok messze zengÕ visszhangja. E kiszivárogtatások egyáltalán nem mellesleg alkalmasnak bizonyultak arra, hogy a "mindannyian egy országban éltünk" mondatra épített fals és demagóg "falvédÕ-filozófia" alapállítását újra meg újra visszaigazolják.

Hogy csak az elmúlt napokra utaljunk: hasonló érdeklÕdésre tart-e számot Balogh László prezident és a Kosztolányi Dénes megfigyelési bizottsági elnökre emlékeztetÕ módon komédiázó Toller László alelnök között fel-fellángoló vita, illetve Járai Zsigmond és Boros Imre exminiszterek ilyen-olyan szintÛ "érintettsége"? A válasz egyértelmÛ.

Persze ostobaság pusztán azzal lezárni a történetet, hogy a D-209-es ügyben a Fidesz öngólt lÕtt. A kép ennél árnyaltabb, ugyanis nem az a legfontosabb, hányan szerepelnek a különféle listákon. Sokkal inkább az bizonyosodott be ismételten, hogy a közelmúlt tényeinek feltárására a politika eszközei nem alkalmasak. A választópolgár azonban igenis levonhatja a kínálkozó konzekvenciákat, Medgyessy PéterrÕl éppúgy, ahogyan másokról is. Mint mindig, ezúttal is a maga meggyÕzÕdése és értékrendje szerint. (GA)