A minap egy nagybankunk vezetője mondta: tudomásul kell venni, hogy a banki megtakarítások alulmaradnak az egyéb befektetésekkel szemben. Ez természetes, mondhatni nyugat-európai tendencia, azzal a különbséggel, hogy kis hazánkban továbbra is a biztosítási ágazatba áramlik a legtöbb pénz. A jegybank júniusi adatai szerint az elmúlt egy évben a nem hitelintézeti értékpapírokban tartott - a befektetési jegyeket és a részvényeket is magában foglaló - vagyon mindössze 9,5 százalékkal növekedett, miközben az életbiztosítási díjtartalékban tudott háztartási vagyon 21,4 százalékkal, 546,2 milliárd forintra nőtt.
Magyarországon jó dolog biztosítót működtetni. Ide csak a sajtón keresztül érnek el a világban több biztosítót profitwarningra késztető gondok. Az anyacégek számára nem a kis magyar piac kockázatai miatt ugranak meg a viszontbiztosítási díjak, ráadásul nálunk sok tekintetben még a nyugati mintáknál is konzervatívabb a biztosítói kockázatvállalás.
Magyarországon a verseny dacára még elképesztően magas egy-egy területen a biztosítók által felszámolt díj- és költségszint, változást a biztosítási törvény talán jövőre összeálló módosítása, a végső esetben pedig az uniós csatlakozás hozhat.
Persze a piac dönt, és ma még töretlen a bizalom. Miután az átlagpolgár még mindig idegenkedik a tőzsdétől, s a befektetési alapok felhagytak azzal, hogy agresszív módon vonzzák magukhoz a szabad forintokat, továbbra is a biztosítók tarolnak. Ugrásszerűen nőtt a befektetéshez kötött biztosítások volumene, s különösen az egyszeri díjas életbiztosítások ötven százalékot meghaladó növekedése figyelemre méltó.
Itt azért álljunk meg: a különösen "forró pénzként" nyilvántartott egyszeri díjas biztosítások teljesen átrendezték a piacot. S bár a biztosítók úgy látják, töretlen a bizalom termékeik iránt, nem árt gondolkodni: tavaly a tartósan kedvezőtlen tőkepiaci helyzet miatt a unit-linked piac 18 százalékkal esett vissza, ezen belül az egyszeri díjas biztosítások díjbevételénél a visszalépés 46,5 százalékos volt.
A korábbi tapasztalatok szerint a magyar átlagpolgár jó negyedéves késéssel reagál a tőkepiaci trendváltozásokra. Márpedig a világ tőkepiacain a múlt hónapban gyorsult fel a negatív trend...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.