Bizottsági lépéskényszer

A brüsszeli testület a napokban a költségvetési hozzájárulásról adott át munkaanyagot a nagyköveti tanácsnak, a hónap végén a mezőgazdasági fejezet tárgyalásának aktualizált álláspontjáról kell újabb változatot beterjesztenie, de - mint munkatársai a névtelenség leple alatt megvallják - nem könnyű a fenti satuban vergődve valamire jutni. "A baj az, hogy nehéz nagyvonalúbbnak lenni akkor, amikor jó páran már az eddigieket is felettébb sokallják" - jegyezte meg egy magas beosztású bizottsági tisztviselő.

A tipikus példa a mezőgazdasági fejezet. Brüsszelben eredetileg arra készültek, hogy a hónap végére minden, nem közvetlenül "pénzes" vonatkozású részben igyekeznek egy olyan új papírt az asztalra tenni, ami egy fokkal talán vonzóbb lehet a tagjelölteknek. A jelen fázisban a leendő termékkvóták esetében nyílhatna ilyenre mód, ám csaknem bizonyos, hogy végül ebben sem lesz nagy változás a hónap végén.

A brüsszeli szándék az volt, hogy az elmúlt hónapok kvótaegyeztetései nyomán egyes területeken egy kicsit jobban megnyomják a ceruzát. Nem feltétlen annyira, hogy elmenjenek egészen a tagjelölt álmokat jelentő "történelmi (például nyolcvanas évekbeli) adatok" elfogadásáig (vagy akár a sokat hangoztatott "termelési képesség" számszerűsítéséig), de nyitva hagyva például annak lehetőségét, hogy egyes szektorokban egészen friss (2000-es, netán 2001-es) adatokat is figyelembe vegyenek.

Középtávon mindez még mindig nem feltétlen kizárt, az azonban szinte bizonyos, hogy látható jele mindennek szeptember végén még aligha lesz. "Nem tudunk kedvezni az egyik szektorban, amíg nem világos a kép az összesben. Márpedig ma még nem az" - mutatott rá egy bizottsági illetékes. Mivel tíz országgal tárgyal tizenöt úgy, hogy mindnek megvan a maga kedvenc terméke-csoportja, csak akkor lehet általánosan elfogadott kompromisszumokat kihordani az egyes esetekben, ha a maga területén mindenki eséllyel számíthat "valamire". Részleges haladás, ami csak néhány országnak előnyös, nem igazán működik - hangzott az érvelés. (Megjegyezve egyúttal, hogy meglehet: a tagjelölteknek sem feltétlen előnyös, ha már most kapnak valami engedményt: könnyen afféle egy tál lencsévé válhat ugyanis a dolog, amire hivatkozva utóbb sokkal nehezebb volna további kompromisszumokat kicsikarni a fajsúlyosabb kérdésekben.)

Hasonló a helyzet a múlt héten lapunkban is tárgyalt költségvetési kérdés kapcsán (VG, 2002. szeptember 6.). Az asztalra tett bizottsági jelentés célja bevallottan is az, hogy konkrét számokra és konkrét országokra lefordítva döbbentse rá a tagországokat: egyes, gazdasági tekintetben náluk még mindig jóval fejletlenebb leendő tagtársak kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy átmenetileg egyfajta nettó befizetőként az előbbiek hitelezőivé váljanak. Valami, amit csak akkor lehetne elkerülni, ha a bizottság és a tagországok elfogadnák a fokozatosan növekvő befizetési sémát - aminek az esélye a jelek szerint elszámolási nehézségekre hivatkozva a nullával egyenlő -, avagy ha a tagállamok belemennek abba a bizottsági javaslatba, hogy az új tag költségvetési egyenlege az EU felé ne legyen kedvezőtlenebb, mint az egy évvel korábbi, tagjelöltként megélt szaldó volt. (Ha tehát egy jelölt ország 2003-ban összesen 300 millió eurónyi támogatást kapott a különböző EU-alapokból, akkor tagként sem lehet rosszabb a mérlege a közös költségvetéssel szemben, mint plusz 300 millió?.)

Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha a tagországok készek belemenni a tervezettnél nagyobb kompenzációs visszatérítési sémába. Márpedig többen is elzárkóznak attól, hogy ezt tárgyalási alapnak tekintsék, és legjobb esetben is csak a zéró egyenleget hajlandók megcélozni, arra hivatkozva, hogy középtávon a lassan beinduló közösségi pénzek így is, úgy is befolynak a tagjelölt kasszájába, akkor viszont éppen hogy túlfizetés keletkezne.

Ennek kapcsán nyilatkozta a legutóbb Eneko Landaburu bővítési főigazgató, hogy "amennyiben a tagállamok nem készek elfogadni minimum olyan visszatérítési rendszert, mint amilyet a bizottság javasolt ? akkor meggyőződésem, komolyan kockáztatják, hogy a csatlakozási tárgyalás lezárható legyen decemberben Koppenhágában".

Ez tehát a satuba szorított bizottsági érvelés a tagországok felé. Meg vele a reménykedés, hogy a szeptemberi német választások után egy fokkal rugalmasabb feltételek között is lehet majd számolni. Valami, ami a romló gazdasági mutatók mellett szakértők szerint távolról sem biztos, hogy be is következik.