Egy év múlva
A lerombolt World Trade Center sokkja tizenkét hónap elteltével is elevenen él a legtöbb amerikaiban. Koncentrált tájékoztatás gondoskodik róla, hogy a 2810 áldozat és környezete drámáját minden lakos a magáénak érezze.
Egy olyan multikulturális társadalomban, amelyet értelmisége az elmúlt évtizedben rutinszerűen fenyegetett a dezintegrálódás veszélyével, azzal, hogy egymással harcoló törzsek izolált szigeteire esik szét, a történtek drámaisága Pearl Harbour vagy a Kennedy-merénylet közösítő-közösségteremtő erejével mérhető. Tavaly szeptember 11-e után hetekig hiánycikké vált a csillagos-sávos lobogó.
Valószínűleg George W. Bush személyiségéből is fakad, hogy élni tudott ezzel a helyzettel. Rendkívüli körülmények között nincs szükség a valóság komplexitásának árnyalt tükrözésére, csak világos meghatározásokra: ki a rossz fiú és ki a jó. A felmérések szerint a Vietnam-szindróma végképp a múlté, az amerikaiak készek háborúba menni, és ha kell, a koporsókat is fogadni. A demokraták szó nélkül megszavazták a védelmi költségek növelését, és alig hallani a hangjukat most Irak ügyében. Bush odahaza nagyobb cselekvési szabadságot élvez, mint apja az Öböl-háború idején.
A valóság egydimenziós értelmezésének azonban megvan az ára is. A terrortól való félelem örvényében a végrehajtó hatalom példa nélküli méretűre növelte az egyén megfigyelhetőségét, jogainak korlátozását - kiszolgáltatottságát a hatalommal szemben. Mindez még alig tudatosult az amerikai társadalom szélesebb rétegeiben, ellenben azt már eddig nem tapasztalt mértékben felfogják, hogy biztonságuk szorosan összefügg a nemzetközi fejleményekkel. Harminc éve nem érzékeltek a társadalombúvárok ilyen érdeklődést a külvilág dolgai iránt.
Ám ennek hatása megint csak kettős. A világ első számú politikai vezetőjét nem menti fel felelőssége alól, de viselkedésére magyarázatot ad, hogy honfitársainak több mint a fele nemzetközi keretek között akar fellépni a terrorizmussal szemben - ám a saját szabályaik szerint. Ahogy az egyik hetilap fogalmazott: a jó hír az, hogy az amerikaiak felismerték a szoros kölcsönhatást a világ többi részével. A rossz hír, hogy ez nem tetszik nekik.
Aminek viszont még kiszámíthatatlan következményei lehetnek a nemzetközi politikában.
