Föld-típusú csúcsok

Fontos kérdésekről tárgyalt több mint 180 ország több tízezer képviselője tíz napig a tavaszi Johannesburgban. Miről is? A klímát, a biodiverzitást, az egészséget fenyegető veszélyekről, ezek elhárításáról, az éhezés, a vízínség felszámolásáról, arról, hogyan lehetne az üzleti életet bevonni a kormányok kötelezettségeinek teljesítésébe.

Mire jutottak? Megismételték a tíz éve Rio de Janeiróban hasonló céllal megtartott monstre tanácskozás következtetéseit és céljait, elfogadtak egy szándéknyilatkozat-értékű akcióprogramot; megerősítették a kiotói jegyzőkönyvben foglalt követelményeket a károsanyag-kibocsátás csökkentéséről; megegyeztek a halállomány megőrzéséről; Kína és Oroszország kormányfője ez alkalommal jelentette be, hogy országuk vállalja a Kiotóból rá eső részt; Irak kormányfőhelyettese oda nyilatkozott, hogy visszafogadnák az ENSZ fegyverzetellenőreit. Körülbelül ennyi, ráadásul az utóbbi három fejlemény amolyan margós esemény volt, amelyhez a csúcs által teremtett környezet nem volt egyéb mesterséges háttérnél. Mindezt 50 millió dollárért, amelyből 20 milliót a vendéglátó Dél-Afrika állt.

Lehet, hogy az ilyen tanácskozásokat nem a költség-haszon elv szerint kellene megítélni, az értelmük mégis megkérdőjeleződik. Nagy létszámú értekezletek figyelemfelkeltésre jók - a johannesburgi témák ezen már túl vannak. Megoldásokra tematikusan, szakterületi bontásokban, a meglévő keretek között lenne érdemes csak vállalkozni, minél szűkebb körben, különben - mint mondani szokás - a vita parttalanná válik. Az adott ügyekben cselekvőképesek - többnyire az úgynevezett gazdag országok kormányai - ugyanakkor nemigen tűrik az előírásokat (általában mások sem). Nyilván az érdekeltségüket - és a költségvetéseiket hizlalókét - kellene megteremteni ahhoz, hogy világméretű cselekvés legyen a következmény. Ehhez azonban másképp kell hozzáfogni. (SzH)