Földhözragadt Föld-csúcs

A mérsékelten sikeres jelző így legalábbis a tekintetben igaz, hogy a Johannesburgban elfogadottak nem jelentenek visszalépést az egy évtizeddel korábbi, riói környezetvédelmi csúcstalálkozóhoz képest. Talán az is komolyabb előrelépésnek minősíthető, hogy a nagyvállalatok, valamint a kormányok és a különböző nyomásgyakorló civil szervezetek között legalább körvonalazódott valamilyen partneri kapcsolat, amelynek eredményeképpen jobban ráirányul a figyelem az afrikai egészségügyi helyzetre és ivóvízproblémákra, valamint a hatékonyabb környezetvédő eljárásokra. Így például megfogalmazódott, hogy 2015-re a felére kell csökkenteni azoknak a számát, akik nem jutnak ivóvízhez, és a legminimálisabb közegészségügyi szolgáltatásokat is nélkülözik.

A célok megfogalmazása azonban kevés. Nem véletlen, hogy nemcsak a környezetvédők, hanem egyes kormányok is csalódottan konstatálták: végül is semmilyen, jogilag kötelező érvényű megállapodás nem született, nem tisztázottak a finanszírozás kérdései, sem a világos menetrend. Elsősorban az Európai Unió tagállamai fogták fel saját álláspontjuk kudarcaként, hogy nem sikerült kötelezően rögzíteni a megújítható energiaforrások (nap, víz, szél) arányát a világ energiaháztartásán belül. Az Egyesült Államok és az OPEC ellenállásán meghiúsult az az elsősorban Németország által pártfogolt elképzelés, hogy az alternatív energiák felhasználásának aránya 2010-ig világszerte 15 százalékra növekedjen.

Vagyis Johannesburgban nem sikerült olyan általános politikai konszenzust elérni a résztvevők között, mint tíz évvel korábban Rióban. Igaz, visszatekintve az azóta eltelt időszak konkrét eredményeire, úgy is fel lehet fogni, hogy legalább nincs honnan visszalépni. Ezért az optimistábbak arra hívják fel a figyelmet, hogy most talán nagyobb esély van konkrét együttműködési tervek beindítására, mint akkor volt, éppen azért, mert eddig nem tapasztalt mértékben sikerült bevonni a magánszektort is a problémák megtárgyalásába.

Ez volt egyébként az amerikai tárgyalási taktika lényege is, aminek köszönhetően bár Colin Powell külügyminisztert utolsó napi beszéde során demonstratíve kifütyülték a civil csoportok képviselői, az Egyesült Államok mégsem szorult egyértelmű defenzívába Johannesburgban - legalábbis ami a tisztán környezetvédelmi szakkérdéseket illeti. Delegációjuk érvelése szerint ugyanis sokkal hatékonyabbak a helyi szinten az üzleti partnerséggel megvalósított konkrét akciók, mint a kormányok által kitűzött grandiózus elképzelések. Ezt az álláspontot a csúcstalálkozón jelen lévő mintegy 700 vállalati vezető nagy része is osztotta.

Ám ezzel együtt az amerikai külpolitika elszigetelődése azért Johannesburgban is érzékelhető volt. Ez a leglátványosabban talán akkor vált kézzelfoghatóvá, amikor Oroszország bejelentette, hogy a közeljövőben ratifikálni fogja az 1997-es kiotói megállapodást. Ez arra kötelezi a fejlett ipari országokat, hogy 2012-ig csökkentsék szén-dioxid-kibocsátásukat az 1990-es szint alá, összességében 5,2 százalékkal. Sokáig úgy tűnt, hogy ez az önkorlátozás soha nem fog megvalósulni, mivel az egyezmény életbelépése legalább 55 olyan fejlett ország ratifikációjától függ, amelyektől a szennyező anyagok 55 százaléka származik. S jóllehet eddig már 90 ország iktatta törvénybe a kiotói megállapodást, az általuk kibocsátott szennyeződések értéke még alig haladta meg a 37 százalékot.

Bush amerikai elnök hivatalba lépése után tavaly márciusban azzal állt elő a nemzetközi porondon, hogy a ratifikálás nem áll az Egyesült Államok érdekében, mivel visszafogja az amúgy is recesszióba hajló gazdaságot. A kiotói megállapodás ezzel a tetszhalál állapotába került - most azonban az orosz bejelentést követően, valamint annak köszönhetően, hogy Kanada is hasonló lépést fontolgat, új életre kelt.

Mindez persze már korántsem csupán a környezetvédelemről szól. A Johannesburgban létrejött alkalmi koalíciók, szövetkezések a Föld-csúcs ürügyén demonstrálták az általános nemzetközi légkört is. Az Egyesült Államok számára intő jel lehet, hogy a racionális érvek ellenére is milyen idegenkedés övezte, meglehetősen széles körben, az amerikai álláspontot. Miként a napokban szélesebb kitekintésben Zbigniew Brzezinski volt nemzetbiztonsági főtanácsos írta a The New York Timesban: jelenleg az Egyesült Államok ahelyett, hogy egy demokratikus koalíciót vezetne, a veszélyes elszigetelődés kockázatával kénytelen szembenézni.