Makrogazdasági adatok szempontjából szegényes héten vagyunk túl. Hétfőn a monetáris tanács a várakozásoknak megfelelően helybenhagyta a kamatszintet, és ennek csupán annyi a jelentősége, hogy a jegybank döntése egyben jelzés is: nem osztja Medgyessy Péter személyes véleményként kifejtett álláspontját a kamatcsökkentésről.
A június-augusztusi időszakban 5,9 százalékos volt a munkanélküliség Magyarországon, ugyanakkora, mint május-júniusban. A ráta 0,3 százalékponttal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ez a növekedés gyakorlatilag egyéves stagnálás után éppen május-júniusban ugrott meg. A bővülés akkor igen jelentősnek számított, hiszen csupán egy új hónap adata került be a háromhavi átlagként összeálló mutatóba. Éppen ezért az sem elképzelhetetlen, hogy a Központi Statisztikai Hivatal mintavételes eljárása ezúttal tévedett. Ebben az esetben viszont arra kell számítani, hogy amikor a júliusi adat kiesik a háromhavi rátából (vagyis az augusztus- szeptemberi mutató nyilvánosságra kerülésekor), jelentős csökkenést tapasztalunk majd a munkanélküliségi rátában. A mintavételi eljárás szokásos bizonytalanságánál nagyobb tévedésre utal az is, hogy augusztusban feltehetően nem a júliusihoz hasonló magas, hanem annál jóval alacsonyabb érték kerülhetett be az átlagba, különben az állástalansági ráta tovább emelkedett volna. A mutató egyébként így is alacsonyabb, mint az Európai Unióban, ott a munkanélküliség átlagosan 7,5 százalék volt a nyár közepén.
Sokkal érdekesebbnek ígérkezik az előttünk álló hét, hiszen több fontos adat is napvilágot lát. A KSH holnap közli a részletes második negyedéves GDP-számokat. A termelői és felhasználási oldal alakulása azért is érdekes, mert a többi statisztikai adatból látványos lakossági költekezésre lehetett következtetni, ezért a 3,1 százalékos nyers adat csalódást okozott. Elképzelhető, hogy újra a készletleépülés oldja fel az alacsony növekedési ütem és a magas belföldi felhasználás közötti ellentmondást.
Szerdán az államháztartás szeptemberi folyamatairól számol be a Pénzügyminisztérium. Rögtön a következő napon jelenteti meg a Magyar Nemzeti Bank az augusztusi fizetési mérleg számait. Az idegenforgalom gyengélkedését és az áruimport magas dinamikáját tapasztalva elképzelhető, hogy öt év után először az idén nem zár többlettel a hagyományosan legkedvezőbb hónap. Mivel a piacok újabban különösen figyelnek az ikerdeficit veszélyére, a két adat egyirányú mozgása befolyásolhatja a forint árfolyamát. Igaz, az elmúlt hetek eseményei után úgy tűnik, a befektetőket jövő év elejéig nem befolyásolják a hazai makroadatok. (MI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.