Kaphatunk-e többet?

Nem lehetséges, hogy Magyarország jobb megállapodást érjen el a mezőgazdasági támogatásokkal kapcsolatos tárgyalások során Lengyelországnál - felelte az Európai Bizottság budapesti delegációjának illetékese egy kérdésre válaszolva a hét végi törökszentmiklósi Európa-napon. Pedig a felvetés nagyon is ésszerűnek tűnhet: mivel a tárgyalások egyik alapelve az egyéni elbírálás, és mivel a magyaroknak jutó támogatásokat a bővítés költségeit megállapító berlini keretek elbírnák (a lengyelekét már nem), akár ilyen végeredmény is kijöhetne a tárgyalásokon.

Valójában azonban a helyzet alapvetően más. Magasztos alapelvek ide, ügyes tárgyalási technika oda, politikai és versenyügyi szempontból egyaránt tarthatatlan helyzet állna elő, ha a lengyel agrártermelők a csatlakozás első évében például a közvetlen kifizetések 25 százalékát kapnák meg, magyar társaik meg mondjuk 35 százalékot. Ezzel ugyanis szinte borítékolni lehetne a csatlakozás elutasítását a lengyelországi népszavazáson - márpedig a hátralévő hónapokban a csatlakozási tárgyalások minden szereplőjének elsősorban a leendő referendumokra gyakorolt hatást kell végiggondolnia minden lépése előtt. A lengyelek azzal is érvelhetnének egy ilyen eredmény ellen, hogy az hátrányos versenyhelyzetbe hozná termelőiket a magyarokkal szemben. Ugyan az EU is hátrányosan különbözteti meg a jelöltek termelőit az első évre ígért 25 százalékos közvetlen kifizetéssel a régi tagok termelőinek járó 100 százalékhoz képest, ám ezt a különbséget még lehet magyaráz(gat)ni azzal, hogy így is jóval nagyobb támogatást kapnak majd a gazdák, mint a csatlakozás előtt, meg hogy csak a versenyképtelen jelenlegi agrárszerkezetet konzerválná az azonnali 100 százalék. Nem elegáns, nem is igazi ellenérv a versenyhátrányra, de legalább van benne némi ráció - ha nem is sok. (UGy)