Eladni, de hogyan?

A Pénzügyminisztérium új vagyonkezelési irányelvei szerint privatizálni kell. A sommás megállapítást három érv is alátámasztja. Először is még mindig nem zárult le a tíz éve húzódó kárpótlás. Van még kárpótlási jegy a piacon, s az ezeket potom áron begyűjtők lobbija az utóbbi időben egyre erősebb lett. Másrészt az uniós csatlakozás után aligha lesz indokolható az állami részvétel olyan területeken, ahol egyébként a piaci elvek érvényesülnek. A harmadik ok minden bizonnyal a bevételszerzés, ám a költségvetési lyukak foltozását felrovókat a miniszterelnök máris sietett megnyugtatni: a pénzt csak tárgyi eszközök beszerzésére, autópálya- és vasútépítésre fordítják. Persze tudjuk: ha ezek a tételek már eleve szerepelnek a tervekben, a felszabaduló pénz mégiscsak a hiányt csökkenti.

Az állam létezésének okait firtató elméletek szerint az egyik cél a közjavak előállítása, amelyet a piac - megfelelő megtérülés hiányában - nem vállalna fel. Ám mivel a köz rossz gazda, célszerű a piacot mindenüvé beengedni, ahol az kielégítő megoldást jelent.

Mindezek alapján aligha vitázhatunk azon, hogy az állami kézben lévő kereskedelmi bankokat, termelőszövetkezeteket, acél- vagy gyógyszeripari cégeket el kell adni. Itt az időzítés a legfontosabb. A tőkepiaci trendeket látva joggal tehetjük fel a kérdést: biztos, hogy most célszerű eladni? Tényleg érdemes-e eltörölni a piacszabályozást akkor, ha ezzel egy nyomott árú eladást segítünk?

A közjószágokat (is) előállító cégeknél határozottan el kell utasítanunk a magánosítás ötletét: tudomásul kellene venni, hogy a cél itt nem a nyereség, hanem a termék vagy szolgáltatás előállítása, amelynek haszna pénzben jórészt mérhetetlen. Ha mindenképpen el kell adnunk valamit, ahhoz előbb le kell választanunk a tisztán piaci alapú termelést. Nem megoldás erre a cégek részbeni eladása, hiszen ekkor a kívánatos helyen túl kevéssé, a tiltott térben pedig túl erősen lesz jelen a haszonkereső érdek. Nehezen érthető ezért a posta vagy egy közlekedési vállalat részbeni eladása. Ha nem ígérünk az állami befolyás ellenére biztos megtérülést, vevő nem lesz, ha ígérünk, a társadalmi érdekkel szemben kell nyereséget termelni. Egyébként is fura, hogy miközben a legkisebb faluba is eljutó közúti személyszállítást eladnánk, a vasúti közlekedéstől a kihasználatlan szárnyvonalak társadalmi hasznai miatt tartjuk távol a versenyt.