BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Második levél Medgyessynek

2002.10.08., kedd 00:00

Megírták második levelüket a miniszterelnöknek a gyógyszergyártók szövetségeinek képviselői. Csakúgy, mint két hete, most is Medgyessy Péter segítségét kérik az egészségbiztosító által tervezett, ám általuk veszélyesnek tartott gyógyszerár-támogatási rendszer ügyében. Válasz még nincs, úgy tudjuk, a kormányfő kíváncsi a másik fél véleményére is.

Lehet persze azt mondani, hogy a betegek esélyegyenlőtlenségének hangoztatása csak ürügy, a cégek igazán a júliusban elmaradt gyógyszeráremelés meg az újonnan törzskönyvezett készítmények piacra dobása miatt fordultak a miniszterelnökhöz.

Ha így lenne, nincs kivetnivaló a lépésükben. A cégek dolga ugyanis, hogy eladják a termékeiket. És ehhez az előző kormányzat idejéből - egy véresen komoly gyógyszerháborút megpecsételő - érvényes szerződésük is van.

Az is érthető, hogy a gyógyszerek árához támogatást nyújtó biztosító különféle terveket dédelget, hisz kordában akarja tartani a kasszáját. Annál inkább, mivel a két évvel ezelőtt tervezett büdzsé harmadával toldotta meg azt az új kormány. A 200 milliárdra kiegészült pénz persze így sem lesz elég, amiről nem az OEP, nem is a kormány, de még csak nem is az előző vezetés, a beteg meg pláne nem tehet.

Az az igazság, hogy amióta a magyar gyógyszeriparban is uralkodóvá váltak a piaci viszonyok, s kinyílt a kapu a világ innovatív termékeket kínáló gyógyszercégei előtt, az addig irreálisan alacsony szinten tartott tb-költségvetés tarthatatlanná vált. Ám a pénzügyesek a kassza egyszeri konszolidálása helyett évről évről alultervezték azt, amolyan pufferként használva a központi költségvetés számára. Pedig előre tudni lehetett, év végén mekkora összeggel kell kipótolni. Év közben pedig immár tíz éve folyik a gyógyszercsata, nem kímélve gyártót, politikust, beteget, orvost.

Ennek terhét nyögték az egészségügyi minisztérium és a biztosító előző vezetői, ettől lehetnek álmatlan éjszakái a mostaniaknak is. Pedig ilyen körülmények között csaknem mellékes a gyógyszertámogatás technikája, a receptet író doktor úgysem rendel olyan orvosságot, ami árthat a betegének.

Takarékoskodni ugyanis csak pénzből lehet, s ha az van, jöhet a konszenzussal megalkotott új támogatási rendszer. Bizonyára ennek megteremtését remélik a gyógyszerpiac szereplői a miniszterelnöktől.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.