Nem lesz szükség B tervre

Valószínűleg most már soha nem tudjuk meg teljes bizonyossággal, létezett-e B terv, s ha igen, akkor milyen. Vagyis hogyan készültek fel a brüsszeli bürokraták arra az esetre, ha az írek másodszor is leszavazzák a nizzai szerződést. Az ír szavazók így megkapják azt a (megérdemelt) elégtételt, hogy az ő nagylelkűségükön múlott a bővítés.

Mert kétségtelen, hogy ha készültek is jogi vészforgatókönyvek, politikailag elég nehéz lett volna megmagyarázni, hogyan lehet megkerülni a demokratikusan kinyilvánított népakaratot, az európai uniós szellemiség alappillérét. Szerencsére erre most már nem is lesz is szükség.

Az ír kormány komolyabban vette a feladatát, mint egy éve, s megértette a választókkal, hogy a nizzai szerződés nem jelenti az ország "militarizálását", vagy akár csak azt, hogy a közösségi harmonizálás jegyében le kellene mondani az alacsony vállalati adóról, az ország tőkevonzó képességének legfőbb összetevőjéről. A ratifikálás elutasítása viszont tíz hasonló helyzetben lévő országtól vonná meg a gyorsított ütemű felemelkedés lehetőségét, mint ahogyan Írország is állt az 1973-as európai közösségi csatlakozás előtt.

Az írek pedig elfogadták, hogy nem ez a legjobb alkalom a Bertie Ahern kormányával szemben felgyülemlett csalódottság levezetésére. Mert igaz ugyan, hogy a növekedés lassul, az idén alig három százalékosnak ígérkezik (az írek kilenchez szoktak) s a kabinet (ott is) most kezdi benyújtani a számlát a májusi választások előtti túlköltekezésért; számos termék adókulcsa emelkedik, ám ennek kevés köze van az EU jövőjéhez. Sőt, a bővítés az exportorientált gazdaság számára legalább annyi előnyt jelenthet, mint kihívást.

A referendum kimenetele a csatlakozási tárgyalások végső szakaszában talán a legkomolyabb terhet jelentette. A kedvező végkifejlet mostantól viszont a bővítés nyílt vagy burkolt ellenzőinek a dolgát nehezíti meg. Gyanítani lehet, hogy ha a többi tagállamban is népszavazást rendeztek volna Nizzáról, lett volna olyan, ahol még második nekifutásra sem sikerül azt elfogadtatni a közvéleménnyel.

Így azonban az ír referendum lényegében magáról a bővítésről szólt, s az e heti brüsszeli uniós csúcstalálkozón fokozott nyomás nehezedik majd azokra a kormányokra, amelyek kibúvókat keresnének a megállapított csatlakozási menetrend betartása alól. Ez után a hét vége után kisebbnek tűnik a hágai kormányválság fenyegetése is, hiszen nehezen képzelhető el, hogy a holland kabinet felhatalmazása körüli értelmezési vita miatt valljon kudarcot a tizenötök egyeztetése a bővítés költségvetési kérdéseiben. S ha a németeknek és a franciáknak nem is sikerülne végleg egyetértésre jutniuk a közös agrárpolitika reformjáról, az új tagországoknak szánt felajánlások aligha kötődhetnek majd ehhez az alkuhoz.

Az írek nemcsak a maguk nevében döntöttek Nizzáról és közvetve a tíz új tag befogadásáról. De rájuk hivatkozva immár senki sem próbálhatja meg a többieknek eladni a kapun belül lévők euroszkepticizmusát. (LG)