A szövetségesi mérce

A NATO-bővítés első köre azon a feltevésen alapult, hogy az új tagállamokban intézményesültek a reformok, és ezért sem a belpolitikában, sem külpolitikai törekvéseikben nem különböznek lényegesen a régi tagoktól. Ez azonban nem feltétlenül igaz, legalábbis Magyarország esetében. Minderről nem a Foreign Affairs vagy a The Washington Post írt, amit (legalábbis a napilap esetében) akár a Medgyessy-út szocialista sugallatú előkészítésének is lehetne tekinteni, hanem az igencsak befolyásos amerikai háttérgondolkodó intézet, a Rand Corporation tavalyi vaskos tanulmánya. (A Rand a katonai költségvetés ígért növelésének az elmaradását csupán az egyik problémaként jelölte meg. De legalább ilyen súllyal szerepelt a negatívumok között, hogy a csatlakozás után a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek érdekében megnövekedett aktivitás - a tanulmány szerzője, Thomas S. Szayna a koszovói rendezés és a Vajdaság összekapcsolását hozza fel példának - "azt a kényelmetlen kérdést veti fel, vajon Magyarország egy kétoldalú vitában a nemzeti céljai előtérbe helyezésére használja-e a NATO-t".)

A kritikák, felvetések, a korábbi kormányzat bizonyos külpolitikai szándékaival szembeni fenntartások tehát nem új keletűek, mindez azonban egy tágabb keretbe illeszkedik. Ugyanis egyik írás sem kifejezetten Magyarországról szól, hanem a NATO-bővítés következő köre előtt von mérleget az első hullám tapasztalatairól. Ebben Magyarország az orvosi ló szerepét tölti be, amelyre különböző okok miatt minden olyan képzelt vagy valós tünetet rá lehet aggatni, ami a további bővítés intellektuális ellenzőinek érvül szolgálhat. Mert miként az első kör, illetve az új tagok felvételének amerikai ratifikálása előtt is szinte kötelességszerűen felsorakoztak az ellenérvek (akkor vált szállóigévé, hogy az atlanti szervezet keleti terjeszkedésének a legnagyobb ellenzője Moszkva mellett a The New York Times), ugyanúgy most is mérlegre került a pró és kontra. Olyannyira, hogy - felkészültségük alapján - a Pentagonon belül állítólag még hetekkel ezelőtt is mérlegelték Szlovénia, Bulgária és Lettország felvételét, míg végül a múlt pénteki kormányülésen Donald Rumsfeld védelmi miniszter is áldását nem adta a hetekre.

A bővítés értelmének a megkérdőjelezésével együtt így várhatólag a "magyar példabeszéd" is lekerül a washingtoni napirendről, annál is inkább, mert az új tagok körének eldőlte után most már arra helyeződik a hangsúly, hogy a november végi prágai csúcson melyik tagállam mit tud majd felajánlani a radikálisan megváltozó katonai szerkezethez és stratégiához. Prágában a NATO-tagállamok vezetői előreláthatólag olyan szándéknyilatkozatot fogalmaznak meg, amelyben egy új, többnemzetiségű, gyorsreagálású, Európán kívül is bevethető 21 ezer fős csapategység létrehozása mellett döntenek.

Innentől kezdve sokkal kevésbé érdekes, hogy mit mulasztott el egy-egy tagállam megtenni a múltban, mint az, hogy mit akar és tud vállalni a jövőben. A magyar miniszterelnököt tehát egy olyan időpontban fogadják végül is a Fehér Házban, amikor az időközi választásokon jelentősen megerősödött Bush elnök még nagyobb lendülettel kezdhet neki a terrorizmusellenes harc újabb szakaszának és az atlanti szövetségi rendszer újjászervezésének. Ehhez szüksége van a jó példákra.

Mindez persze nem változtat Magyarország helyi értékén a világpolitikában, de átgondolt felajánlásokkal ki lehet használni a pillanatot. Nem feltétlenül az amúgy is megterhelt költségvetés kereteit feszegető vállalásokról lenne itt szó, mint inkább arról, hogy Magyarország tudja, mit is képes a közös célok érdekében megvalósítani. Csak egy példa: a csehek évek óta tudatosan fejlesztik biológiai- és vegyifegyver-mentesítő egységüket, amivel anélkül "váltották meg" helyüket a katonai szervezetben, hogy nálunk lényegesen nagyobb arányban áldoznának a katonai költségvetésre a GDP-ből.

Ebből a szempontból nem feltétlenül megnyugtató, hogy a látogatás előtt a hazai sajtóban az kapott hangsúlyt: hány harcoló katonát hajlandó Magyarország Afganisztánba küldeni. Mindez ugyanis azt erősíti meg, amit egyébként a honvédelmi vezetés el is ismert: késik a védelmi képességek felülvizsgálata, nemhogy a prágai csúcsra nem készül el, de valószínűleg tavaszig kell várni a magyar felajánlással.

Márpedig a jövendő elmarasztaló cikkek - ha lesznek - már ebből indulnak majd ki.