A tervek szerint a kormány alaposan átszabja az elődje által kiagyalt gazdaságélénkítő program elveit. Az új Széchenyi-terv már nem "ingyenpénzt", hanem kamatkedvezményt és visszatérítendő támogatást ígér. A változás alighanem sok kis céget sokként ér, bár ez a megrázkódtatás az uniós csatlakozással amúgy is bekövetkezne.
Az új irányelv kulcsszava a versenyképesség. A budapesti közgazdaság-tudományi egyetemen épp a napokban mutattak be a témában egy kötetet: e szerint a gazdasági felkészültség döntő szerepet játszik a piaci sikerben. Márpedig ebből a szempontból igencsak vegyes a kép.
A két legnagyobb probléma a tőkehiány és a nyugati vetélytársaknál gyengébb hatékonyság. Csakhogy az egyidejű orvoslás nehéz: ha a tőkét ingyen osztjuk, nem a leghatékonyabb befektetések valósulnak meg, ha pedig csak a jókat segítjük, a gyengék végképp ellehetetlenülnek.
Miközben az előző kormány szeme előtt a kispénzű, de elszánt kisvállalkozó képe lebegett, az új inkább a már sikeres, növekedni akaró nagyobbacska cégekre fokuszál. (A pénzhiány orvoslására azt vetették fel, hogy ösztönözni kellene az uniós mércével reménytelenül kicsi társaságok fúzióját.) Az új koncepció eszköztára ebből a szempontból célszerű: a visszatérítendő forintok felhasználásánál ugyanis komoly szempont lesz a biztos megtérülés, a hitelkamatok részbeni átvállalása pedig a választáshoz a kereskedelmi bankok tudását is segítségül hívja.
Bármely kormány tenne is hasonló fordulatot, az eredmény megjósolható: mivel mindig többen lesznek a kis, gyenge cégek, a tiltakozás hangja nagyobb lesz, mint a néhány ma is sikeres vállalat további erősödéséé. Bár ez komoly politikai presztízsveszteséggel járhat, ezúttal alighanem igazuk van azoknak, akik szerint az uniós csatlakozásig hátralévő másfél évben már nem sok esélye van egy támogatás nélkül ellehetetlenülő mikrovállalkozásnak, hogy versenyképes méretűre nőjön. E nélkül azonban minden segítség ablakon kidobott pénz. Így, ha hoszszabb távon akarunk életképes magyar társaságokat látni a hazai porondon, az esélyesek segítése előnyt kell, hogy élvezzen. Csak az a kérdés, hogyan lehet a két csoportot kellő bizonyossággal megkülönböztetni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.