Alkotmányos Európa?

Ma már a hallgatóság többségének - beleértve a briteket is - a szeme sem rebbent, amikor Valéry Giscard d'Estaing konventelnök a napokban egy leendő "alkotmányozó szerződés" tartalmi vázát ismertette az unió jövőjéről vitázó tekintélyes testületnek Brüsszelben. Tény, hogy 3-5 éve még általában beszéltek az ebben hívők arról, hogy illő lenne már alkotmányban egységesíteni a számos szerződésre töredezett EU-alapokmányt. Akkor még csak keveseknek volt valamennyire is világos elképzelése, hogy mi mindenből is tevődhetne ez össze. Mára sokat változotta helyzet: nem egy leendő alkotmánynak keresnek tartalmat, hanem sok olyan, definiálásra váró elem gyűlt össze, amiket ha egységes keretben akarnak átlátható módon összefoglalni, akkor az voltaképpen kiteszi egy leendő "alkotmányszerű" szövegtest - például egy "alkotmányozó szerződés" - tartalmát.

A felismerés voltaképpen már a nizzai szerződés két évvel ezelőtti vitái óta abban áll, hogy huszonöt taggal nem csupán a szavazati arányokon, nem is a bizottsági vagy a parlamenti tagok számán, hanem az egész unió működési logikáján kell változtatni. Nincs értelme félévenként rotáló EU-elnökségekben gondolkodni akkor, amikor 12 évente kerülhetne csak egy-egy országra a sor. Nincs értelme a kérdések olyan tág körét uniós szinten kitárgyalni és dönteni róla, miként az hat, tíz, tizenöt országgal még működni látszott. Erre egyébként sokak szerint kiváló tesztnek bizonyult az idei tavaszi barcelonai EU-csúcs. Emlékezetes, hogy ez volt az első alkalom, amikor a tagjelölt országok vezetőit nem a találkozó utáni záróebédre hívták meg - tájékoztatva őket a csúcs munkájáról -, hanem az érdemi munka kellős közepén, több napirendi pont megvitatására.

Ha nem is mindenki, de sokan úgy jöttek ki az ülésről, hogy finoman szólva is tanulságos volt 28 állam- és kormányfő "együttgondolkodását" szemrevételezni. Ami valójában 28 monológ végighallgatását jelentette. Fényes példáját adva annak, hogy nagyon meg kell válogatni azon témák körét, amelyeknél elkerülhetetlen az ilyen széles fórum előtt történő eszmecsere.

Mindez persze csak egy vetülete azon kérdések sorának, amikről az EU-jövőjét vitató konvent egyre elmélyültebben töpreng. A példa mögött felvillanó jelenség a fontos: nem működhet úgy a vállalkozás, ahogy előtte fél évszázadon át.

A konvent ma még nagyon távoli valami. Nem igazán folyik bele a mindennapi gondolkodásba, sokan hajlamosak amolyan jogászi okoskodást, de legalábbis egy minket nem igazán érintő "EU-eseményt" látni benne. Külpolitikai hírt. Pedig valójában annak a közösségnek a működési kereteit, mozgásformáit készül átszabni, amibe leendő tagként törekszünk. (Az imént említett, igazából kevésbé fontos, de látványos példával élve: huszonöt tag mellett már aligha lesz valaha is "magyar elnöksége" az EU-nak. Igaz, német sem lesz többé.)

A majdani végeredmény persze még nehezen megbecsülhető. De az a tény, hogy egy leendő "alkotmányos szerződés" szövegvázáig már sikerült eljutni (s hogy a dokumentum létjogosultságát senki nem kérdőjelezte meg, csupán tartalmi elemeit értelmezték persze számtalan módon), az már önmagában is sokatmondó. Fejlődést jelez, s azt, hogy sok minden kijöhet még ebből a közös gondolkodásból.

Ami amúgy - aligha meglepő módon - az évtizedes vitát folytatva, végső logikáját tekintve továbbra is arról szól: vajon nagyobb vagy kisebb EU kínálja-e a megoldást egy 25 tagot számláló unió jövője számára? Sokszor feltették már a kérdést, és idáig valahol mindig kompromisszum lett belőle, nem juttatva abszolút helyzetbe a látszólag felülkerekedőt. Nincs ok kételkedni benne, hogy ez végül most is így lesz. Nem az egyik oldal leszámolása, mint inkább egy olyan képlet kihordása a valószínű, amely kellő mozgásteret ad a kétféle törekvés együttes létezésének. Kettőjük köré vonva egy még tágabb, továbbra is Európai Uniónak nevezett keretet. És az igazi vita voltaképpen a kettő közötti kapcsolatról, valamint az átjárhatóság szavatolásáról folyik. Észrevétlenül is formálva egy "alkotmányos EU" leendő tartalmát.