Arányok és rekordok

Arányos, mértéktartó, takarékos - a szocialista párt országos választmányának ez a három jelző jutott eszébe a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről. Hiába, most ennek van szezonja: a kormánypárti politikusok - miként az a büdzsé általános vitája alkalmával is kiderült - elviekben és nagy vonalakban rettentően elégedettek az előterjesztés tartalmával. Más kérdés, hogy az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatban felmerülő koalíciós igények nem maradtak titokban, továbbá árnyalja a képet az a puszta tény is, miszerint nem kevesebb, mint ezerhétszáz módosító indítványt szerkesztettek a tárgyban a képviselők. A feltűnően nagy szám kétszerese az eddigi, nehezen megdönthetőnek sejtett rekordnak, amelyet 1999-ben állítottak fel a honatyák.

Igaz, tudjuk: az ellenzék által benyújtott korrekciós javaslatok kevésbé a tervezet ráncba szedését, mint inkább szétzilálását célozzák, s ezért módfelett ritkán bólint rá a többség bármelyikre is közülük. A csúcs azonban akkor is áll, ha az oppozíció indítványait leszámítjuk, amiből ki-ki levonhatja a maga számára szimpatikus következtetést. Egyvalamit azonban érdemes még megjegyezni. Ahogyan halljuk, a Fidesz fennhangon megszorító típusú költségvetésről beszél, és szorgalmasan hivatkozik újabb és újabb szétosztandó forrásokra. Csakhogy a párt vezetői egészen más dolgok miatt örvendeznek: úgy látják, a 2003-as "mértéktartó takarékosság" nem lesz elég ahhoz, hogy 2004-ben már ne kelljen spórolni. Márpedig ennek - szerintük - hosszabb távon a baloldal népszerűségének csökkenéséhez kell vezetnie.

Nem minden a büdzsé - csak majdnem -, más is történt a héten. Gy. Németh Erzsébet és Bőhm András egy hónapnyi alkudozás után bejelentette: aláírás közeli állapotba hozták a fővárosi koalíciós megállapodást. Ahhoz képest, hogy az önkormányzati választások után gyors megegyezést valószínűsítettek - bár erre az arányok alapján semmi okuk nem volt -, rendesen elhúzódott a folyamat. A végleges szöveget részleteiben még nem ismerhetjük, ám elsőre úgy tűnik, a szabad demokraták az országos egyezséghez hasonlóan ezúttal sem érezhetik magukat vesztesnek.

Persze mindenki tisztában volt azzal, hogy a kompromiszszumnak nincs alternatívája. A megkönnyebbült sóhajok mégis messzire hallatszanak. (GA)