Tény, hogy sok szempontból szűk a mozgástér. Ahhoz, hogy a csatlakozási tárgyalásokat le lehessen zárni, nyitva áll még néhány alapkérdés - vajon elfogadható-e a közvetlen agrártámogatások tízéves felfuttatása (25 százalékról indítva)? -, társul melléjük sok kényes kérdés (mint az agrárkvóták vagy a költségvetési kalkulációk módszertanának ügye), s végül technikaibb jellegű problémák sora zárja a kört (mint a Tokaji névhasználat, a házi szeszfőzés jövedéki illetékének kérdése). A többségüknél már jó ideje kialakultak a jellemzőbb frontok, amelyeket leginkább két dolog miatt lehet nehéz látványosan áttörni: az egyik az idő rövidsége, a másik a fájdalmas alkuk után patikamérlegen kihordott uniós belső álláspontok relatív rugalmatlansága. (Az utóbbi persze nem jelent teljes merevséget. Csupán azt, hogy ha valaki nagyon meg akarja bolygatni mondjuk a Brüsszelben EU-oldalon asztalra tett bővítési finanszírozási csomagot, annak azzal is számolnia kell, hogy ezzel különböző érdekek messze elágazó szövevényét is érinti, amelyeket hónapokig tartott egyetlen közös csomagba terelni. A netán kikényszerített újbóli kibontásukkal esetleg csak újabb hónapok múltán lehetne azokat más kombinációban megint visszagyömöszölni.)
A héten Varsóban mindenesetre még egyszer összeülnek a tárgyaló tagjelölt országok, hogy egyeztessenek: lehetséges-e a sarokkérdésekben olyan közös álláspontokat kihordani, amelyek alapján úgy lehetne javítani a koppenhágai feltételeken, hogy ez még ne vezessen a közösségi csomagok időigényes feldúlásához? Nem lesz könnyű, mert a nagy nemzetközi alkuk veteránjai különféle taktikákra esküsznek. Van, aki a realisztikus finomhangolás híve, más a tétek megemelését és ezzel a végalkuk előtt a nyomás érezhető fokozását pártolja. Ráadásul sok helyen nyilvánvalóak az érdekkülönbségek is. A költségvetési ki- és befizetéseknél például azon tagjelöltek, amelyek amúgy sem lennének jogosultak taggá válás után kompenzációra - Lengyelország tipikusan ilyen -, meglehetősen hűvösen és érdektelenül állnak bármilyen visszatérítési pozíciójavító kezdeményezéssel szemben. (Míg esetleg érdekeltek lehetnek a "kompenzációsokat" éppen hogy hátrányosabban érintő más megoldásokban, mint amilyen a közösségi folyósítások meggyorsítása mondjuk a felzárkóztatási alap előlegeinek első évi megemelésével.)
Van, akiket a közös nevező hangoztatása önmagában is irritál. A végjátékba jutott kelet-európai "nyolcak" egyikének vezető diplomatája a napokban fakadt ki Brüszszelben, miszerint torkig van azzal, ahogyan a tagjelölteket Brüsszelben azonos módon kezelik. Úgymond nem érzi fairnek, hogy jóllehet náluk SAPARD-projektek sora halad szépen az útján, csak mert akad olyan jelölt is, ahol még el sem kezdték a SAPARD végrehajtását (nyilvánvaló utalás Magyarországra?), EU-részről visszatérően az elégtelen pénzfelszívó képességet emlegetik.
Azért akadnak biztató célzások is. Ilyen annak brüsszeli megszellőztetése, hogy a közvetlen agrártámogatások 25 százalékos indítása esetleg becserélhető 30 százalékra - más kérdés, hogy akkor aztán 2006-ig minden évben maradna is harmincon az ilyen folyósítások lehetséges szintje. De ha segít a 25 százalékról való piciny elmozdulás, ám legyen? Nem teljesen lehetetlen a tízéves átmeneti idő csökkentése sem. Aligha vállal fel nagy rizikót az EU, ha felkínálja mondjuk nyolc évre történő mérséklését, lévén saját belső agrárreformjaiban meg éppen hogy a mai tagok közvetlen támogatásainak csökkentését vetítik előre, márpedig számítások szerint a maiak támogatáscsökkentése és az újonnan csatlakozók támogatásnövelése valahol a nyolcadik évben találkozna.
Van tehát mozgástér, de az is nyilvánvaló, hogy nem túl sok. Ahogy az Európai Unió egy brüszszeli diplomatája fogalmazott: kicsit javítgatni itt-ott még biztos lehet. De aki túl nagyot akar dobni, annak előbb fel kell tennie a kérdést, mi a fontosabb: ragaszkodni mondjuk ahhoz, hogy már első évben 50 százalékos legyen az agrártámogatás, és ne tartson tovább az átmenet három évnél, vagy az, hogy az idén decemberben tényleg véget érjenek a tárgyalások. Lehet választani.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.