"EU-day": 2004. május 1.

Tagadhatatlan, hogy oly sok halogatás után egy újabb látszólagos kivárás első olvasatban inkább kellemetlen emlékeket ébreszt az emberben. Ám ezúttal a halasztás akár még éppen hogy további kedvező fejlemények kihordására is mozgásteret adhat.

A lehetséges előnyök alapvetően két területen jelentkezhetnek. Az első - és legnyilvánvalóbb - a tárgyalásokon vállalt kötelezettségek tagság idejére történő végrehajtását érinti. Éppenséggel Magyarország esetében is akadhat olyan terület - gondoljunk csak a közösségi támogatások menedzselésére szánt ügynökségek megfelelő szintű előkészítésére -, ahol néhány hónap ráadás is sokat segíthet a felkészülésben. A SAPARD-ügynökség felállításának hazai nehézségei sokak számára kellő tanulsággal szolgálhatnak. Márpedig ami a SAPARD-nál csak néhány tucat millió eurót érintett, az a taggá válás után százmilliós csomagok elnyerését sodorhatja veszélybe. (Példa éppenséggel akad jó néhány: a korábbi bővítések idején volt olyan újonnan csatlakozott tagállam, amelyik a belépés után még évekig nem tudott egy fillért sem igénybe venni a papíron rendelkezésére áll közösségi forrásokból, mert hiányzott hozzá a hazai intézményi háttér. Magyarország persze nem itt tart, de évi néhány tíz millió elvesztése is lehet luxus. És hát vannak olyan tagjelöltek is, amelyeknél ennél nagyobb elmaradást sem lehet - ma még - kizárni.)

A másik terület, ahol akár a belépők előnyére is fordítható a csatlakozás kismértékű arrébb tolása, hogy ezzel lehetőség adódhatna az EU és a tagjelölt közötti pénzügyi mérleg valamelyes javítására. Ezt persze még a tagországok mindegyikének is el kell fogadnia, de a soros dán EU-elnökség kiállni látszik egy olyan forgatókönyv mellett, amelyben az új tagnak nem a teljes évre, hanem csak 8 hónapra kellene "tagdíjat" fizetnie, míg jogosultsága a 2004. évi támogatásokból teljes évre vonatkoztatva maradhatna érintetlen. "Pénzt nem tudunk adni, de időt talán igen" - jegyezte meg ennek kapcsán egy tagállambeli diplomata, utalással arra, hogy mivel a közösségi ingerküszöb például a visszatérítések látványosabb növelésére aligha ad módot, ezért inkább a ki- és befizetések különböző időtávjaival való játékban van még némi tartalék. És a halasztás pontosan erre adhat lehetőséget.

Adódhat egy harmadik előny is: akad tagállam, amelynél tíz új ország csatlakozásának szerződését esetleg valóban nem lehetne garantáltan ratifikáltatni 8 hónap alatt. Belgiumban hat parlament kell hogy rábólintson, és nem egyszerű a dolog a német föderációban sem. Főként, hogy az effajta eljárás gellert kaphat pillanatnyi belpolitikai viták és feszültségek hatására is. (A legismertebb példát az írek meg dánok szolgáltatták korábbi népszavazások idején.)

A lényeg igazából nem is ez, hanem hogy vajon van-e garancia arra, hogy "na de újabb halogatásra már biztos nem kerülhet sor". Ezt természetesen senki nem tudja ma megígérni, lévén, hogy itt nem egy központi akaraton, hanem tizenöt szuverén állam nem kevésbé szuverén törvényhozásának a döntésén fordulnak meg a dolgok. Éppenséggel volt már példa, hogy fél év alatt is befejezhető a csatlakozási szerződés ratifikálása. (Az előző körben, az "EFTA-hármak" felvétele idején, de persze akkor három [kezdetben négy?], mindenki által nagyon is "kívánatosnak" tekintett [merthogy új forrásokat kilátásba helyező] leendő tagtársról volt szó). Most azonban nagyobb a csomag, és a közvélemény-kutatási adatok szerint a tagországok többségében enyhén szólva is lanyha a támogatottsága ennyi, gazdasági szempontból relatíve nagymértékben még elmaradó újabb tagországgal megterhelni a közösségi vívmányokat. Magyarul: a ratifikálás ezúttal nem feltétlen csak egy ceremoniális aktus, hanem esetenként valós parlamenti vitákat és meggyőzést is igénylő, bonyolultabb eljárás lehet. Az a néhány hete hallott holland - eredetileg kormánypárti - felvetés, miszerint Lengyelország, Lettország, Litvánia és Szlovákia még nem tekinthető tagságra érettnek, tekinthető akár figyelmeztető jelzésnek is.

A dátum tehát már megvan. Kérdés, vajon sikerülhet-e behajtani az említett potenciális előnyöket is. Ha nem, marad a tagság maga. Végső soron az sem kevés.



Fóris György