Semmiképpen sem szabad a csatlakozás újabb csúszásaként értékelni azt a mára várhatóan véglegessé váló bejelentést, hogy az EU bővítésére 2004. május 1-jével kerül sor, az eddig a jelöltek által hivatalosan megcélzott 2004. január 1. helyett. Nem további késlekedésről, hanem sokkal inkább az unió eddigi vállalásának pontosításáról van szó.
A január 1-jei dátum ugyanis a jelöltek egyoldalú célkitűzése volt eddig is, az EU a maga részéről csupán arra vállalt ígéretet, hogy a belépők már teljes jogú tagként vehetnek majd részt a 2004-es európai parlamenti választásokon (amelyeknek valószínű időpontja június). A január-június sávon belül kijelölt május 1. persze nem a legkorábbi dátum, de ha az év első négy hónapjára járó befizetési kötelezettségeit hazánknak nem kellene teljesítenie, miközben a támogatásokból erre az időre is részesedne - amit az EU állítólag ma felajánl -, akkor ez elégséges kárpótlás lehet. Arról nem is beszélve, hogy több komoly tárgyalási probléma megoldásához is közelebb vinne: sokat javítana az első éves nettó pénzügyi szaldón, és lenyelhetőbbé tenné a regionális támogatások lassú folyósításának keserű piruláját. És talán nem is nagy baj, ha négy hónappal meghosszabbodik a magyar államigazgatás felkészülési határideje az uniós "üzemszerű működésre".
Más kérdés, hogy miként tudja majd a hagyományosan januártól januárig tervező államigazgatás elviselni a 2004. esztendő kettősségét: négy hónap még az unión kívül, nyolc azon belül. Négy hónapig a magyar büdzsé fizeti például a gabonapiaci intervenciót, nyolc hónapig az uniós. Ez okoz majd némi feszültséget és kényelmetlenséget az apparátusban, de egy ilyen váltás megéri az áldozatot. Az üzleti szféra pedig alighanem képes lesz rugalmasan reagálni, s a tőkepiacok talán díjazzák is majd a céldátum konkrétabbá válását. (UGy)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.