Uniós tárgyalási stratégiák

A sokat emlegetett végjáték a csatlakozási tárgyalásokon azon is lemérhető, hogy egyre zavarosabb a kép a nyilvánosság elé kikerülő értesülésekben. Ugyanahhoz a körhöz tartozó emberek látszólag meghazudtolják magukat, midőn az elnökségi miniszterelnök még arról beszél egy adott javaslatcsomag kapcsán, hogy a tárgyalások kezdetét, nem pedig a végét jelenti, majd néhány nappal később külügyminisztere azt bizonygatja, hogy a brüsszeli csomag nem tárgyalható. Sajtóértekezleteken tételesen levezetik, hogy mihez és miért nem lehet most már reálisan hozzányúlni - többnyire a tagjelölteket leginkább érintő, érdeklő alapkérdésekről van szó -, majd nagyvonalúan elismerik, hogy bőven van még mozgástér a rugalmas tárgyaláshoz.

Nehezíti a tisztánlátást, hogy aztán bizonyos értesüléseket bizonyos szereplők viszont szántszándékkal - sokszor olyan tartalommal, ami látszólag már megint a saját hivatalos álláspontjuknak mond ellent - éppenhogy kiszivárogtatnak. Ha ugyanis a sajtó szétkürtöli, hogy talán mégis van mód mondjuk már a tagság második évében eljutni a 35 százalékos szintre a közvetlen agrártámogatásoknál, akkor ez jó eséllyel kaphat akkora politikai nyomatékot, hogy alkalmasint tényleg számolni kell vele a tárgyalóasztal mellett is.

Tegyük hozzá: a tagjelöltek legalább ennyire értik a módját. Reakcióikban, netán kezdeményezéseikben sokszor méltó partnerek ebben a sok szinten zajló idegjátékban. Amikor például egy tagjelölt miniszter "nem érti", miről is beszél a másik oldal bővítési biztosa - hiszen az elnökségi kormányfő "világosan megmondta" (az ellenkezőjét) -, és látszólag naiv módon ragaszkodik az általa autentikusnak vélt (egyik) üzenethez, akkor ugyanabban a társasjátékban visz egy nagyon is következetes szerepet. Vagy amikor egy tagjelölt főtárgyalója akkor tesz az asztalra minden korábbinál átfogóbb érvelést bizonyos kiegészítő igények indoklására, amikor az uniós fél éppenhogy "politikai okokból" nagyvonalúságot, "önmegtartóztatást", az "igények visszafogását" sürgeti (máskülönben "kifutunk az időből"), akkor az ránézésre lehet felelőtlenség, valójában bennfentesek szemében a jól kondicionált idegállapot jele egy bonyolult játszmában.

Mindebből egy a lényeg - legalábbis kívülállók számára. Ezekben a napokban nem szabad szó szerint venni mindent, ami a nyilvánosságnak szánt nyilatkozatokban elhangzik. Nem, nem azért, mert szándékosan félrevezetni akaró hazugságok. Hanem mert a dolognak lehetnek - többnyire vannak is - további rétegei. És általában nem minden réteg ismert. Így viszont a dolog félrevezető lehet. Mert a tárgyalásoknak - főként ilyen bonyolult (sokszereplős) és ennyire nagy tétre menő tárgyalásoknak - minimum három síkja van: egy nyilvánosságnak szánt része (színház), egy zárt ajtók mögötti plenáris oldala, valamint egy delegációnként külön-külön megrágott és mérlegelt egyéni szempontrendszere. Helyzettől és érdekektől függően időről időre lehet valamilyen fokú átjárás ezek között. De a teljes képletet a maga totalitásában csak a mindenkori szerződések aláírását követő évtizedek memoárjaiból lehet legfeljebb rekonstruálni.

Pillanatnyi konkrétumokra lefordítva: attól még, hogy felelős beosztású illetékesek az EU-oldalon azt mondják, hogy az agrárkifizetések mértéke, no, az aztán érinthetetlen, és hogy Koppenhágának a decemberi EU-csúcs előtt valamennyi technikai kérdés vitáját mindenképpen be kell fejeznie (különben "nem várják meg" a netán "elmaradókat"), ez nem jelent többet, mint hogy minden további esetleges engedményt ebből az alapállásból kiindulva hajlandók csak kialkudni. Nem pedig azt, hogy ennek tényleg így, és csakis így kell történnie.

Veterán nemzetközi tárgyalónk fejtette ki még évekkel ezelőtt: bámulatos, hogy egy sokéves tárgyaláson az utolsó hetekben mi mindent el lehet érni abból, ami előtte még néhány hónappal is lehetetlennek tűnt. Ha még akkor is ott vannak az asztalon! Ebből a szempontból volt felettébb biztató az a párbeszéd, amiben a brüsszeli sajtó egyik munkatársa azt kérdezte a magyar delegáció egyik vezetőjétől: nem tartunk attól, hogy ők (az EU) most majd csak hátradőlnek a székben, és az idegjátékban kiböjtölnek minket? "Azért a mi idegeink sem feltétlen rosszak" - hangzott a válasz. A jelek szerint szükség is van rá.