A mi egészségünk a mi sikerünk

Gazdaságunk növekedésének ütemét sok tényező határozza meg, de Magyarország és a jelenlegi EU-tagok között az az egyik igen lényeges különbség, hogy az unió polgárai több évvel tovább élnek, mint a magyarok, eközben pedig kevesebbet betegeskednek. Az EU lakosai ugyanazoktól a betegségektől szenvednek, mint mi, így náluk is a szívbetegségek és a rák a vezető halálok, csakhogy közülük évente kevesebben halnak meg. Úgy tűnik, hogy ez a tendencia nem fog javulni, körülbelül húsz évvel ezelőtt a várható életkor Magyarországon nagyjából négy esztendővel volt rövidebb, mint az akkori EU-átlag. Ma a különbség hét év, a szakadék pedig tovább szélesedik, még azután is, hogy egy évtizeddel ezelőtt visszanyertük nemzeti önrendelkezésünket. Hogy lehetséges ez?

Az egyik olyan dolog, amit az Európai Unió tagállamai biztosan másképp csinálnak, mint mi, hogy sokkal nagyobb összegeket fektetnek állampolgáraik egészségébe. Valószínűleg az is megfontolandó a számunkra, hogy az EU-országok polgárai és betegszervezetei jobban törődnek az egészségükkel. Természetesen átlagban az EU tagországai sokkal nagyobb, az egészségügyre fordítható anyagi erőforrással rendelkeznek, mint mi. Vajon Németország, Hollandia, az Egyesült Királyság azért fektetnek többet az állampolgáraik egészségébe, mert gazdagabbak nálunk, vagy esetleg azért lettek gazdagabbak, mert többet költenek a lakosság egészségére? Melyik a tyúk, és melyik a tojás? Vajon egy Magyarországhoz hasonló államnak először meg kell várnia, amíg a gazdasága kifejlődik, hogy aztán többet költhessen az egészségügyre, vagy pedig pontosan fordítva van: az egészségbe történő beruházások alapvető mértékben fognak hozzájárulni az ország gazdasági sikeréhez?

Számos olyan nemzetközi intézmény, mint a Világbank, az Egészségügyi Világszervezet és más szervezetek által készített tanulmány azt mutatja, hogy egyértelmű összefüggés van a betegségek legyőzése és a gazdasági jólét között. A nemzetközi tanulmányokból az derül ki, hogy a jelenlegi információs alapú társadalomban a gazdasági növekedés előmozdításához az adja a legnagyobb lökést, ha az emberi tőkébe fektetnek be - az oktatásba és egészségügybe -, és csak kisebb rész származik a fizikai tőkébe, így a gyárakba, utakba, épületekbe és természeti erőforrásokba, például az olaj- vagy gázlelőhelyekbe történő beruházásokból. Mivel nekünk nincsenek jelentős természeti erőforrásaink, gazdasági sikerünk nagymértékben saját magunkon múlik, a saját népünkön, saját képességeinken és agykapacitásunkon - valamint a saját egészségünkön. Az egészségesebb emberek tovább élnek, produktívabbak, és így több bevételt is termelnek. A termelékenyebb munkaerőt alkalmazó vállalkozások nyereségesebbek, ennélfogva több adót is fizetnek. A több adó pedig több erőforrást generál, amit aztán be lehet fektetni az egészségügybe, ami tovább javítja az emberek egészségét. Így egy angyali körrel van dolgunk, ami az Európai Unió országainak fejlődését is elősegítette, mind a hosszabb és egészségesebb élet elérésében, mind pedig a gazdasági sikerek területén.

Az Európai Unió minden tagországának el kellett valahol kezdenie, és még mindig érezhetőek a különbségek. De mindegyikük hozzáfogott ahhoz, hogy összes erőforrásának egy folyamatosan növekvő részét tegye félre az egészségügy számára. Ez az egészség számára nyújtott egyre növekvő prioritás együtt járt a folyamatosan növekvő gazdasági erővel, és megerősíti azt a vélekedést, hogy minél többet fektetünk az egészségügybe, annál nagyobb lesz a gazdasági növekedés. Számszerűleg: az 1970-es években az EU-tagállamok bruttó nemzeti termékük átlagosan 4 százalékát költötték egészségügyre. Ma az erre fordított kiadások aránya elérte a 8,5 százalékot, Németországban pedig már 10 százalék körül jár. Mi ezzel szemben maradtunk a 4-5 százalékos értéknél, ráadásul sokkal kisebb bázison. Vajon ha teljes erőforrásainknak egy nagyobb hányadát fordítanánk saját lakosságunk egészségének és képzettségének a javítására, nem gyorsulna-e fel a magyar gazdaság növekedése is? Van-e okunk arra, hogy saját egészségünket ne vegyük ugyanolyan komolyan, mint jövendőbeli európai uniós tagtársaink, s hogy ne erőforrásainknak ugyanakkora hányadát költsük egészségünk javítására, mint ők?