Jövő évi költségvetés: vissza a múltba?

A költségvetés és az államháztartás vonatkozásában kétféle kritérium alapján tehetünk fel kérdéseket. Egyrészről vizsgálhatjuk a megalapozottságot, másrészről pedig megvizsgálhatjuk a költségvetést abból a szempontból, hogy az mennyire szolgálja az uniós csatlakozást, hazánk felzárkózásának kívánatos szempontját. Mindannyian tudjuk, hogy az utolsó teljes évet írjuk EU-csatlakozásunkat megelőzően, így korántsem közömbös, hogy a hazai gazdaságpolitika mennyire tud élni azokkal a többletlehetőségekkel, amelyek még léteznek a szigorúbb uniós feltételek hatálybalépését megelőzően.

Kevesen tudják, de a jövő évi költségvetés bevételi oldalát 4,4 százalékos gazdasági növekedéssel tervezték. Ma már a gazdasági elemzők is egybehangzóan állítják, hogy ez a terv irreális, és a nemzetközi gazdasági folyamatok kedvezőtlen fejleményeit is figyelembe véve ennél a mértéknél akár 1,0, a pesszimistább (de talán reálisabb) értékelések akár 1,5-2 százalékkal kisebb növekedést valószínűsítenek. Az alacsonyabb bevételekből adódó nagyobb hiány emelheti a kamatokat, s a magasabb bérek fokozhatják a jövő évi inflációt és ronthatják a nagyobb fogyasztás importfokozó hatásán keresztül a folyó fizetési mérleg hiányát. Az előzetesnél rosszabb ez évi bázis (hiszen az államháztartási hiány minden korábban tervezett számnál is rosszabb helyzetet mutat) azt valószínűsíti, hogy a jövő évi költségvetés akár az első negyedév végére összeomolhat.

A gazdaságkutatók négy éve a polgári kormány tevékenységénél azt a kritikát fogalmazták meg, hogy túlzó ígéretekkel élt, melyeket később, a gazdasági realitásokkal szembesülve, azonban csak részben valósított meg. Bár a választási ígéretekkel kapcsolatosan a mai szocialista kormánynál is találnánk kivetnivalót, de egyúttal az is látszik, hogy megalapozatlan és felelőtlen volt mind a "négyéves terv", de különösen az úgynevezett száznapos program meghirdetése és ez utóbbi kivitelezése. Ez ugyanis nemcsak azzal a hatással bírt, hogy mintegy 300 milliárd forinttal növelte az ez évi kiadásokat, de beépülve egyúttal legalább 2-2,5-szeres mértékű determinációt jelent a 2003. évre. Így létrejött az a forgatókönyv, amelynek veszélyére augusztus végén és szeptember elején (2003: a megszorítások éve lehet, Magyar Nemzet, 2002. szeptember 7.) utaltam, amelynek következtében a nagyobb bérek és a költségvetési hiány kordában tartása lényegében lenullázza az állami beruházásokat, és a dologi kiadások drasztikus visszafogása révén szinte kilátástalan helyzetbe sodorja az állami és az önkormányzati intézményeket.

A beruházási és dologi kiadások korlátozása ugyan a kiadás lefaragásával csökkenti a költségvetési hiányt, ám a fürdővízzel együtt egyúttal kiönti a gyermeket is. A turizmus, az útfelújítások, az autópálya-programok, a bérlakásépítés, a kis- és középvállalkozások támogatása mind-mind olyan területek, ahol jövőre harmadával-felével csökken az állami hozzájárulás. Ezzel egyrészről középtávon a gazdasági növekedés megtorpanása és visszaesése is bekövetkezik majd, ugyanakkor azzal a következménnyel is jár, hogy az uniós felzárkózásunk tekintetében a magyar gazdaság megerősödése kérdésében nemhogy előbbre lépnénk, inkább visszalépés történik. A jövő évi várható helyzetüket ismerve, vajon hogyan fogják a helyi önkormányzatok az önerőt biztosítani a pályázataikhoz? A Széchenyi-program végeztével milyen tőkepótlásban reménykedhetnek a kis- és középvállalkozóink - miközben tudjuk, hogy az unióban ezen lehetőségek köre jelentősen szűkül majd?

A jövő évben nemcsak az jelent majd problémát az önkormányzatok számára, hogy drasztikusan romlik a gazdasági helyzetük, hanem az az alkotmányossági szempontból is igen kifogásolható helyzet, hogy teljességgel kiszolgáltatottá válnak a kormányzatnak. Az úgynevezett "bérhiki" rendszere is ennek a kiszolgáltatottságnak a szimbóluma lesz. Jó néhány olyan feszültséggel kell majd szembesülniük az intézményeknek, amelyeket ma még nem érzékelnek: leginkább az energiaár-emelés többletkiadásaival, de itt lehetne említeni a magasabb áfakulcsba sorolás következtében növekvő szállítási és raktározási költségeket is. Ezek mind-mind beépülnek az árakba, és inflációgerjesztő hatásukat jövőre fejtik majd ki. Nagyon szemléletes és egyben tanulságos cikket közöl Lovas Judit (Szemfényvesztés a lakáskerettel, VG, 2002. december 4.), amely írás ugyan csak egyetlen ponton végzett "mélyfúrást" a jövő évi költségvetésben, de ezen fúrás eredményeként egyértelműsíthető, hogy csak a lakáskiadásoknál mintegy 15-20 milliárdos túllépés következik majd be a rossz tervezés következtében a 2003. évben.

A kormánypárti politikusok - nem törődve azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank törvényi feladata és kötelessége is egyben, hogy az infláció mérséklését tartsa legfontosabb céljának - arra akarják ösztönözni az MNB-t, hogy csökkentse a kamatokat. Ettől azt várják, hogy ezáltal csökkenhetnek a jövő évi adósságszolgálati terhek, és így javulhat az egyenleg is. Ám az infláció csökkenő trendje megállt, s számos kormányzati lépés is abba az irányba mutat, hogy ha nem is jelentősen, de jövőre akár még nőhet is az inflációs ráta. Ezen kívül a hazai gazdaság állapotának romlása, a külső és belső egyensúly felborulása akár azt is eredményezheti, hogy a nemzetközi hitelminősítő intézetek magasabb kockázati kategóriába sorolják hazánkat, s ezáltal a pénzügyminiszter akár a kamatfelár emelkedésével és a jövő évi kamatkiadások magasabb szintjével számolhat majd a költségvetésben.

Összességében tehát kérdéseinkre nyugtalanító válaszokat kapunk. A jövő évi költségvetés megalapozottsága nem kielégítő, és előfordulhat, hogy jövő tavaszszal a kormányzatnak már a pótköltségvetésen kell gondolkodnia. Bár már ez évben is a Medgyessy-kormány mulasztásos törvénysértésben van a pótköltségvetés benyújtásának elmaradásával, ám jövőre nem néhány hetet, hanem ennek elmulasztásával meglátásom szerint fél évet kellene kibekkelnie törvénysértésben. S ismerve egyúttal a nyugdíj- és az egészségbiztosítási alap idei, több száz milliárdos hiányát, valamint azt a tényt, hogy a jövő évi tervezéskor lényeges változtatás nem történt a tervezési rendszerben, itt is nagy gondok várhatók. Egyrészről tehát az itt és a lakásalapnál látható szakmai hiányosságok, másrészről a jelenlegi költségvetési és gazdasági folyamatoknak a tervezettnél sokkal roszszabb helyzete, a jövő évi gazdasági kilátások várható kedvezőtlen alakulása, harmadrészt pedig a nemzetközi konjunktúra beindulásának elhúzódása alapozzák meg azt a véleményt, hogy a jövő évi büdzsé már most összeomlott, s jövő tavaszra ez a számokban is megmutatkozik majd. A kérdés mindezekből következik: meddig bírja a pénzügyminiszter?