Reflexiók az erős forintról

Egyértelmű választ erre aligha adhatunk, de véleményem szerint éppen az elmúlt egy esztendő történéseiben találhatjuk meg az eddigi türelmes várakozás magyarázatát.

Az erős forint az exportőrök számára már az elmúlt esztendőben is súlyos gondot okozott, de remény volt arra, hogy rövid időn belül a külpiaci kereslet erősödése némileg ellentételezi a kedvezőtlen vállalati hatásokat. Ez a várakozás azonban nem teljesült, sőt a következő évben sem remélhető erőteljesebb javulás.

Napjainkban, amikor a jövőre vonatkozó vállalati üzletpolitikák kidolgozása folyik, elemi erővel jelentkezik az a felismerés, hogy a nem igazán acélos 2002. év után esetleg további szűk esztendő következik, és a cégek gazdasági és pénzügyi kondíciói tovább romolhatnak. Egyre inkább világossá válik ugyanis, hogy a sokak által átmenetinek remélt forinterősödés tartós marad, így taktikázással aligha lehet kivédeni negatív hatásait. A 13-15 százalékkal erősebb forint tehát nem önmagában jelent nehezen kezelhető vállalati növekedési gondot, hanem mert éppen akkor jelentkezik, amikor a külső növekedési kilátások romlottak, és nem igazán biztatóak a jövő évre sem. Mindezt tetézi az az önmagában ugyancsak örvendetes fejlemény, hogy a költségek jelentős részét kitevő bérek már 2001-ben is, de még inkább 2002-ben a termelékenység javulását legalább kétszeresen meghaladó mértékben nőttek.

Mindezek eredőjeként Magyarországon a piacgazdaságban szokatlan helyzet alakult ki: a nemzeti valuta akkor erősödik meg, a bérek akkor nőnek látványosan, amikor világgazdasági dekonjunktúra van, így romló piaci feltételek mellett nemzetközi versenyképességünk is látványosan romlik. A negatív hatások tehát erősítik egymást, pedig a nemzetközi dekonjunktúra hatását éppen a gyengülő nemzeti valutával és a visszafogottabb bérpolitikával "szokásos" ellensúlyozni. A hazai gazdaságpolitika mozgástere rendkívül szűk, ugyanis a nemzetközi dekonjunktúra számunkra adottság. Más jelleggel ugyan, de ugyanilyen adottság a bérek 2003. évi alakulása is, hiszen már meghozott döntések 2003. évi következmé-nyeiről van szó. Mindezek után szerény gazdaságpolitikai mozgástér csupán a monetáris politika területén marad, bár elismerem, a mozgástér itt is szűk, és az esetleges kedvezőtlen hatás az infláció ismételt erősödése.

Ugyanakkor az erős forinttal kapcsolatos negatív vállalati véleményekre megjelent azon válasz, hogy "egyesek az infláció növelésében érdekeltek", nem igazán tűnik sem szerencsésnek, sem megalapozottnak. Egyrészt mert aligha van olyan jelentősebb réteg, amelynek hosszabb távú érdekeit szolgálná az esetleg ismételten felpörgő infláció. De nem igazán szerencsés az a feltételezés sem, hogy csak a vállalati nyereségek növelése miatt lenne kívánatos a gyengébb forint. A piacgazdaságban ugyanis a nem kielégítő nyereségszint és a jelentős versenyképességi romlás előbb-utóbb a termelés és a foglalkoztatás alakulását, azaz a növekedés ütemét is veszélyezteti. Másrészt nem kellően megalapozott az a vélekedés sem, hogy az esetleg gyengébb forint és az alacsonyabb kamatszint szükségszerűen vezet az infláció erősödéséhez. Az elmúlt időszak azt igazolja, hogy az erősödő forint nem eredményezett érdemleges árcsökkenést az importtermékeknél, és a kedvező 2002. évi inflációmérséklődés sem kizárólag a magas kamatszinttel és az erős forinttal függ össze. Érdekes és elgondolkoztató, hogy a magas kamatok 2001-ben és 2002-ben sem váltották ki a lakossági megtakarítások növekedését, sőt a kedvezően alakuló reálkamatok a lakosság megtakarítási hajlandóságának erőteljes csökkenését hozták. Igaz, nem annyira a megtakarítási hajlandóság csökkent, hanem sokkal inkább a lakossági hitelfelvételek nőttek, döntően a kedvezővé vált lakásépítési hitelek megugrása miatt.

Nem vitatva a magas kamatszintnek és az erős forintnak az inflációra gyakorolt mérséklő hatását, ugyanakkor összhangot kellene teremteni a növekedési és az inflációs követelmények között. A gazdasági realitásokkal számoló, gazdaságpolitikailag egyeztetett inflációs célkitűzés azon túl, hogy egyértelműbb és valós igazodási pontot jelentene az inflációs várakozásokban, talán kedvezőbb növekedési és fejlesztési kilátásokat kínálna mind a cégek, mind a nemzetgazdaság számára.