Az unió helyzete - és másoké

A bagdadi rezsim elmulasztotta "utolsó esélyét", az Egyesült Államok szükség esetén akár újabb BT-határozat nélkül is kész a cselekvésre - ezek voltak az Egyesült Államok helyzetéről tartott soros értékelés legsúlyosabb üzenetei. Elméletileg persze elképzelhető, hogy a pszichológiai hadviselés újabb srófját húzta csak szorosabbra az amerikai elnök - ám a háború lehetősége immár annyira hihető, hogy az önbeteljesítő jóslat kimenetele feltartóztathatatlannak tűnik.

A dolgok innentől kettéválnak. Az egyik szál a politikai értelmezés és következmények. Annak a feldolgozása, hogy BT-határozatok értelmezése körül huzakodtak ugyan már korábbi amerikai elnökök is, s arra is volt példa (Koszovó), hogy Washington megkerülte a nemzetközi rendet olykor legalább szimbolikusan felügyelő testületet - ám szövetségeseivel egyetértésben. Most először fordul(hat) elő, hogy a nagyhatalmi konszenzus kialakulásának gátja nem annyira Oroszország vagy Kína, mint inkább Franciaország. Pontosabban a francia-német egyeztetések nyomán valami, amit lehetne akár a közös európai akarat avagy diplomácia csírájának is nevezni, ha ez a megfogalmazás nem marginalizálná a brit különvéleményt, egyes európai regionális hatalmak (Olasz-, Spanyolország) vezető politikusainak különérdekeit.

Ám kétségtelen: ez a "csírázás" is oly mértékig nyugtalanítja a Bush-adminisztrációt, hogy egymás után sorakoztatja fel katonai hadjáratához a virtuális európai szövetségeseket. A legújabb felajánlás egy szlovák vegyvédelmi egység lehet azon a listán, amely alapján Donald Rumsfeld hadügyminiszter már egy dinamikus "új Európát" vizionál, szemben a petyhüdt "régivel" (ami főként Francia- és Németországra vonatkozik).

Mindez egyenes következménye annak, hogy 2001. szeptember 11-e után ifjabb George Bush, szövetségesi rendezőelvként, két részre osztotta a világot: akik Amerikával vannak és akik nem. A doktrína komolyan vételének ismétlődő bizonyságai (időnként felerősítvén olyan, a világsajtót körbejárt és hivatalosan meg nem cáfolt kiszivárogtatásokkal, hogy atomfegyver bevetése sem kizárt Irak ellen) ma még nehezen felmérhető folyamatokat indítottak el az Egyesült Államok hagyományos, de új szövetségeseinek körében is. Ma még megjósolhatatlan, hogy a Bush-doktrína késlelteti, vagy inkább felgyorsítja az európai integrációt.

A dolgok másik vonulata, hogy a piacokat nem rendítette meg különösebben a Bush-beszéd, a majdnem teljes bizonyosság - a hetek óta tartó kedvezőtlen trend folytatódik, de nem következett be nagyobb zuhanás. A kilátásokat illetően ugyan a davosi világgazdasági fórumon szinte egyhangú volt a borúlátás, ám nem indult be a pesszimizmusspirál. A német üzleti bizalmi index nyolc hónap után éppen most, a háború küszöbén emelkedett először, számos neves amerikai elemző pedig bátran fütyörészik a sötét erdőben. Gail Fosler, a Conference Board vezető közgazdásza például több évtizedes tekintélyét latba vetve állítja, hogy az iraki háború nem dönti recesszióba az amerikai gazdaságot, egy ilyen politikai helyzet sokkal súlyosabb lett volna 2000-ben vagy 2001-ben, ám azóta beindult egy mérsékelt fel-lendülés.

Vannak persze sokkal sötétebb jóslatok is, rövid távon hordónként legalább negyven dollárhoz közelítő olajárral (sőt, egyesek ennek a kétszeresét sem zárják ki), ám Fosler egy megállapítását máris visszaigazolják a piacok: a lehető legrosszabb az lenne a gazdaság szempontjából, ha az Irak-kérdést tavaly körüllengő bizonytalanság ehhez az évhez is tartósabban társulna.

Február ötödikét követően, amikor az Egyesült Államok előáll bizonyítékaival az ENSZ-ben, eldőlnek a dolgok - az amerikai elnök szavaiból következően akkor is, ha a BT nem minden állandó tagját sikerülne meggyőzni. Amerika egy könynyen kézben tartható, gyors offenzívára készül, amelynek kimenete-lét és az azt követő időszakot Bush, az üzletember valószínűleg körültekintőbben készítette elő, mint a felvezetést Bush, a politikus. Legalábbis erre utal, hogy mintha sem Oroszországban, sem máshol nem számolnának komolyabban azzal a lehetőséggel, hogy Amerika a "privát benzinkútjává" akarná változtatni az iraki sivatagot. Marad üzlet másoknak is.

A világgazdasági kivárások, a pesszimizmus féken tartása az ilyen, kiszámítható forgatókönyveken alapul. De mi van, ha másképp alakulnak a dolgok Irakban?