Csökkenő támogatottság

Emlékezetes, hogy a bebocsátásra váró keleti tagjelöltek köréből korábban érkeztek olyan jelzések a magyar diplomácia felé, hogy egyeseket segíthetne, ha Magyarországon tartanák az első népszavazást az EU-tagságról. A magyarok körében a majdani belépésről évek óta mért tartósan kétharmad körüli támogatottság ugyanis sima referendumot vetített előre, aminek kedvező hátszelével a netán szkeptikusabb tagjelölt térfeleken is könynyebben győzelemre lehetne vinni a csatlakozás ügyét. Gondolták ők - meg többnyire mindenki más is - akkor még.

Azóta több minden változott. Így egyebek között kiderült, hogy mégsem a magyar voksolás lesz az első, hanem a szlovénok még hamarabb - már márciusban - urnákhoz járulnak majd. Magyarországon pedig kezdetét vette egy "EU-tudatosítási" kampány, és a korábbi "tartós kétharmad" hirtelen elkezdett olvadni.

Most már csak az a kérdés, hogy mennyiben meglepő ez?

Szakemberek kezdettől fogva tudták, hogy az oly impozáns magyar "EU-fória" sohasem tényleges uniós tájékozottságon, hanem nagyobbrészt érzelmi azonosuláson, felszínes benyomásokon alapult. A "vissza Európába" érzés világa volt ez, a "hazatérés", no meg korábban az országra erőltetett idegen értékektől és hatalmi elnyomástól való végleges szabadulás reflexe. Egy másfél éve készített felmérés mutatta ki azt a ránézésre döbbenetes, valójában nagyon is érthető képletet, hogy a megkérdezettek majdnem olyan arányban voltak tájékozatlanok az unióról, mint ahányan feltétel nélkül támogatták a majdani taggá válást. Ami világosan mutatta, hogy többnyire nem azért támogatták, mert ismerték, hanem mert akarták.

A "tényleges EU" iránt valójában éppen hogy nagyarányú érdektelenség volt tapasztalható még fél éve, éve is. Magyarországi újságírókurzusokon megfordulva visszatérő panaszként hallhattuk, hogy a helyi lapok munkatársai azért nem nagyon tudtak-tudnak "euzni", mert az ilyen téma "nem viszi a lapot", nem termel hirdetőt, mivel az olvasók-nézők nagy része is átlapozza, csatornát vált. "Vissza Európába" - igen. De foglalkozni a mindezt szervezett keretbe foglaló EU-nak a napi szintű ügyes-bajos, többnyire szakmai-technikai ügyeivel - azt már nem. Sokáig és sokakban nem állt össze, hogy pedig a kettő ugyanaz, csupán más és más oldalról.

Egy ilyen helyzetben az igazából nagyon is szövevényes és - mit tagadjuk - helyenként ellentmondásos EU-világ valós megértetése voltaképpen nem két-három hónapot, hanem éveket igényelt volna. Egy ilyen világot ugyanis kétféleképpen lehet csak "eladni". Vagy megmaradunk az érzelmek és felszíni azonosulások szintjén, és akkor jobb, ha nem is nagyon firtatjuk a részleteket, vagy pedig rászánunk egy-két évet arra, hogy legyen idő először a potenciális problémakörök felvetésére, majd fokról fokra a mögöttük húzódó lehetséges magyarázatok, okok és miértek együttes számbavételére. Az esetek többségében mégiscsak fellelhető végső logika és ésszerűség közös tisztázására. A tényleges EU-tudatosításra.

Ha úgy tetszik: igen valószínű, hogy ha tavaly ősszel minden információ és tájékoztatás nélkül kérdezték volna meg a magyart, hogy akar-e EU-tag lenni, az elsöprő többség habozás nélkül igent mondott volna. Helyes, hogy nem így történt, hiszen információ nélkül megszavaztatni valamit az alapvető demokratikus értékek elleni manipuláció lett volna. Ha viszont az a cél, hogy a többség értse is, hogy mire szavaz, és úgy azonosuljon vele, ahhoz sejthetően hosszabb idő kell.

Azzal, hogy a jelen információs kampány az utolsó hetekre csúszott, valós veszélyként fenyeget, hogy az idő arra lesz csak elég: az "EU-tájékozatlan" szavazó elsőre csupán a tagsággal óhatatlanul együtt járó nehézségekkel, "érdekes" problémákkal szembesüljön. Amire az első reflex persze az elbizonytalanodás, ha nem éppen a hirtelen negatívba csapó - "azt már nem!?" - elutasítás. Ha arra is elég lesz az idő, hogy a mindezek hátterében álló okok és magyarázatok sora is tudatosuljon, akkor nem lesz baj. Ellenkező esetben, nos, ha tagságot elutasító kedvezőtlen eredményre nem is, de a bizonytalanok többséggé válásával alacsony részvételre könnyen lehet, hogy végül számítani kell majd. Van még tíz hét.