EU-ügy - kipipálva?

Vajon azoknak van-e hát igazuk, akik mindezek alapján úgy vélik, hogy az EU-ügyet is ki lehet most már pipálni? Nos, Brüsszelben többségben vannak azok, akik határozottan óvnak ettől. Részint, mert még a csatlakozási történet sem tekinthető lezártnak, továbbá, mert már a következő hónapokban is nem kevés, jókora téteket felvető újabb EU-fejlemények várhatóak. S végül, mert a majdani taggá válással az EU-ügy nemhogy lezárulna, hanem éppen a belépők számára akkor fog igazán elkezdődni.

Csatlakozási szempontból a 2003-as év sok fejleményt tartogat még. Az év első napjaiban például felröppent a hír, hogy az osztrák kormány a csatlakozási szerződés aláírásának esetleges megtagadásával próbálhat nyomást gyakorolni a többi tagországra az Alpokon áthaladó kamionforgalom jövőbeni korlátozása érdekében. Tudjuk, más tagok is felemlegettek fájó sebeket, még a tárgyalások lezárultát hozó decemberi koppenhágai EU-csú-cson is, s amíg a szerződés nincs aláírva, bármikor újból előjöhetnek velük.

Aztán ha április 16-án Athénban valóban mindenki aláírt, akkor sem a végeredményhez jutottunk, hanem csak a ratifikációs folyamat kezdetéhez. Az új belépőkkel együtt 25 ország parlamentje ratifikál majd - az Európai Parlament megteszi ezt már a szerződés aláírása előtt -, és nem lehet kizárni, hogy lesznek "kekeckedő" törvényhozások is. Az egyik holland kormánypárt kezdeményezése, hogy tartsanak Hollandiában is referendumot a "tízek" felvételéről, jól jelzi, hogy akadnak kétkedő hangok is. Nyilván még inkább rájátszhat erre, ha az Európai Bizottság októberi nagy jelentése a tárgyalásokon vállalt kötelezettségek teljesítéséről túlnyomóan kedvezőtlen lesz. Márpedig annak érdekében, hogy ne lehessen az, elég sok teendő akad minden csatlakozó országban. Magyarországon is, ahol még mindig tetemes a - különösen intézményfejlesztésben - hátramaradt lista.

Még mindig a bővítés kapcsán: továbbra sem árt majd figyelni a ciprusi helyzet alakulására. A legutóbbi jelek ugyan biztatóak, de az idő rövid: ha február 28-ig nem sikerül az ENSZ rendezési javaslata mentén megállapodásra jutni, akkor ismét elmérgesedhet a hangulat, merthogy az EU a török térfél nélkül kényszerülhet a szigetország felvételére, ennek minden - akár világpolitikai játszmákra is kihatással bíró - következményével együtt. Különösen, ha addigra közben az iraki válság is tovább súlyosbodik.

Aztán itt vannak a reformok. Giscard d'Estaing elnökletével szívós következetességgel halad előre az EU számára egyenesen "alkotmányos szerződéstervezetet" készítő konvent munkája. Ugyanúgy nem mindegy - az újonnan csatlakozóknak sem -, hogy milyen ajánlásokkal zárul végül a munka, mint hogy mikor kerül erre sor. S közben a hamu alatt tovább lappang a parázs mindenekelőtt a leendő agrárreformok ügyében - annál is inkább, mert erről még folyamatban van az Európai Bizottság félidős helyzetértékelésének és javaslatának az elfogadása -, valamint a re-gionális alapok jövőbeni kezelését célzó majdani reformok ügye. Mindkettő forintban sok ezer milliárdos téteket érintő kérdéskör.

És végül: ahogy tagok leszünk, úgy válik majd egyre jobban, a hétköznapokban is érzékelhető adottsággá, hogy itt egyfajta közös "országnak" leszünk részévé, s hogy emiatt egyre több - addig "külpolitikaként" kezelt - EU-téma alkalmasint ugyanúgy közvetlenül belpolitikai-belgazdasági ügy lesz, mint ha az Országgyűlés döntött volna felőlük.

Mindezek alapján emlékeztetnek Brüsszelben, hogy az EU-kérdés "letudása" a tárgyalások lezárultával nem csupán felelőtlen, de valahol már-már öngyilkos hozzáállás is volna. Előrevetítve, hogy 2003 sem lehet tehát EU nélküli év. Miként mostantól kezdve már soha, egyik eztán következő sem.